Darvasi Ferenc hiánypótló beszélgetései Mándyt élete lehető legtöbb korszakában, helyszínén és fordulópontján mutatják be. Az interjúk készítője megkereste az író családtagjait, beszélgetett a Különlegességi cukrászda pincérnőjével, valamint az alsó szomszédokkal az Aulich utcából. Eljutott Mándy '50-es évekbeli szerelméhez, és ugyanebből a nehéz időszakból egy festő jó baráthoz. Interjúi a szakmai kapcsolatokra is kiterjednek: írókra, költőkre, irodalomtörténészekre, fordítójára, szerkesztőjére. Emellett olyanokat is megkeresett, akik életkoruk miatt személyesen nem találkozhattak Mándyval, de műveiken, gondolkodásukon erősen érezhető a hatása.
A Köztünk vagy az életpálya kiemelt vagy éppen feledésbe
merült, de fontos eseményeire koncentrál a hányattatott gyerekkortól, a
zavaros családi viszonyoktól kezdve a betiltás évein át a házasságig és
az írói beteljesülésig. Ami a könyvből összeáll, az több mint egyetlen
portré: a beszélgetések erős korrajzot alkotnak, többek közt az
újholdasok arcképét is megfestve a ,,főalak" mellett. A könyvet tovább
színesíti Mándy hét levele, melyek most látnak első ízben napvilágot. A
beszélgetéseket és leveleket gazdag fotóanyag egészíti ki - a fényképek
egy része szintén most jelenik meg először.
Mándy Ivánról: (1918-1995)
Mándy Ivánról: (1918-1995)
Minden idők egyik legnagyobb magyar novellistája, vérbeli
pesti író. Nála jelent meg először vissza-visszatérő elemként a futball
és a mozi, amikor azok még nem voltak szalonképes témák. Senki nem írt
előtte olyan személyes hangon és közelségből a saját szüleiről, mint ő.
Filmbeli vágásokhoz hasonlatos, gyors váltásai és kifinomult
párbeszédtechnikája is radikálisan újnak számított a magyar prózában.
Legnépszerűbb könyvei: A bútorok, A pálya szélén, Előadók, társszerzők,
Fabulya feleségei, Magukra maradtak, Mi az, öreg?, Régi idők mozija.
Legjobb novellái: Ciklon, Diákszerelem, Egyérintő, Egyszerű tag,
Fagylaltosok, Kulikabát, Női öltöző, Saki.
A szerzőről:
Darvasi Ferenc
1978-ban született a Békés megyei Gyomán.
Előbb a Ráday Gyűjtemény Könyvtárában és az Országos Széchényi
Könyvtárban dolgozott, majd 2010-től 2012-ig a Bárkaonline szerkesztője volt. Kritikagyűjteménye Határjárás címmel jelent meg 2010-ben a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa és a Kortárs Kiadó gondozásában. Elválik
című novelláskötete 2012-ben, a Palatinusnál látott napvilágot.
2012-től 2014-ig a Magvető kiadó szerkesztője volt, majd külső
szerkesztőként több kiadónak (Európa, Magvető, Móra, Noran Libro)
dolgozott. Mándy Ivánról készült interjúgyűjteménye 2015-ben jelenik meg
a Corvina kiadónál.
Kiadó: Corvina
Értékelés:10/10
Vélemény: kordokumentum, fontos irodalmi és kutatási jelentőséggel bíró könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése