M. Kiss Csaba
Átkozottul szerencsés fickónak érzem magam. És boldog vagyok.
53 évesen megértem, hogy közönség – és kritikai sikerrel játszották a mozik első játékfilmemet, a Brazilokat. Dolgozhatok a következő forgatókönyvön.
Most jelenik meg harmadik kötetem – bízom benne, hogy megismétli az első kettő sikerét, emellett készülőben a negyedik. Pedig alapvetően tévés újságíró és szerkesztő vagyok már vagy huszonöt éve, és egy kisebb szünet után most újra. Szóval lett átjárásom a szeretett szakmai területek között, ami már csak azért is jó, mert soha nem szerettem sokáig egy helyben lenni.
Feleségből a másodiknál tartok, gyerekből az ötödiknél. Jó így.
„Az olvasó embernek nem kell mondanom, mert tudja, hogy végső soron a klasszikus nagy drámáktól kezdve a legmodernebb szabadversig az irodalom – és egyébként feltételezhetően minden művészet alkotóit – ugyanazok az alapérzelmek mozgatják, mint amelyek minket, befogadókat is: a boldogság, a szomorúság és a vágyak. Így az olvasás örömét általában az adja, hogy a kitalált szereplők tulajdonságaiban, sorsában a magunkéra ismerhetünk. Vagy a szomszédunkéra, vagy a főnökünkére, és így tovább, attól függően, hogy épp egy pozitív vagy negatív karakterrel találkozunk-e. De szerencsés esetben mindenképpen magával ragad minket a történet, és vagy meggyűlöljük, vagy megszeretjük, elutasítjuk, vagy megértjük a fiktív hősöket. Gondoltam, ez az egész kaland még érdekesebb lehet, ha ezt az élményt nem kitalált, hanem köztünk élő, valódi emberek sorsát megismerve élhetjük át.” M. Kiss Csaba
„…Az igazi boldogság nem egy pillanat, hanem egy hosszan tartó, békés és erős állapot. Az igazi boldogságba bele lehet ülni, bele lehet kucorodni, és megtart. Ringat. Lassan, hosszan, sokáig. Sajnos ez nem jön magától.”(Ónodi Eszter)
„Amikor Tari Gábor kollégámmal megalapítottuk a Graphisoftot, elhatároztuk, lesz nekünk is egy lökhajtásos privát jetünk, és mivel ő is Gábor, én is Gábor vagyok, a cég pedig Graphisoft, arany G lesz a farkán. Nem akartam alábbadni. Fűtött a becsvágy.”(Bojár Gábor)
„A mi nevünk nem Snétberger. Az eredeti családnevem Schneeberger. Így, sch-val, két e-vel, t nélkül, tehát magyarra fordítva Hóhegyi. A Nyugat–Európában élő szintó romák közül származom… Mi heten vagyunk testvérek. A nálam idősebbek neve Schneeberger, de az enyém és a fiatalabbaké már Snétberger. Nálam történt valahol valamiféle elhallás és elírás egy hivatalos papíron. Apám mesélt erről.”(Snétberger Ferenc)
„Valaki szerzett sörétet, és első nap csak a Kurca-parti nádasba mentünk. Ez persze nem volt elég, hanem hétvégén a kollégiumban a folyosón is lövöldöztünk a puskával. Azt mondtuk, hogy kijárási tilalom van. Tényleg nem mert senki kijönni a folyosóra, mert azonnal lőttünk. Még az ablakból is párszor…”(Nyáry Krisztián)
„Amikor reggel felkel az ember, nem mindig örül, hogy már hetvenegy éves. Előfordul, hogy rögtön bosszúságok, kellemetlenségek érnek. Nem találom a kulcsomat vagy a szemüvegemet, és ezen tényleg képes vagyok bosszankodni. Vagy éppen röhögni, mondjuk, ha keresem a telefonomat, miközben azon beszélek.”(Molnár Piroska)
„Kapával tavaly óta játsszuk a Don Quijotét. Ő a címszereplő, én vagyok Sancho. Amikor Don Quijote teljesen nekikeseredik, én a következőt mondom: …én csak annyit mondok, uram, hogy a szomorúságot nem oktalan állatok számára teremtették, hanem az emberek számára. De ha az emberek túlságosan bánatnak eresztik a fejüket, ők maguk lesznek oktalan állatokká.”(Scherer Péter)
„Ha eléred a tökéletest, elkerülsz innen. Lehet, hogy van még ötezer hasonló bolygó. Csak másféle szinten. És amikor te már tökéletes vagy, akkor valamelyikről figyelsz. Van ott egy másik stadion, ahol már nem meccset nézel a többiekkel, hanem azt figyeled, hogy azok, ott a Földön, vajon hogyan oldják meg?”(Mucsi Zoltán)
„A hitem – hogy mondjam –, nem szabályszerű vagy előírásszerű. Nem tudom elfogadni, hogy bárki is előírja, hogyan, mely napokon, hány órától, és éppen milyen szöveget mondva kell kapcsolatot tartani Istennel… Isten létében hiszek, és abban, hogy nem kell semmilyen közvetítő ahhoz, hogy jóban legyek vele.” (Egerszegi Krisztina)
„Csak sajnálni tudom azt az embert, aki úgy hal meg, hogy egész életében a pénzt kergette, űzte, hajszolta, mert úgy gondolta, abban mérik a boldogságot. Bármennyire is ezt sugallja a mai világ, nem abban mérik. Nekem például az életem egyik legboldogabb időszakában egyáltalán nem volt pénzem. Enni is alig.”(Wolf Gábor)
„Az, hogy az apámmal nőttem fel, nekem sokkal többet adott, mintha anyámmal éltem volna… Anyámmal megszakadt a kapcsolatom, aztán újra volt, aztán megint megszakadt. Ő kialakított magának egy új életet, amibe én nem nagyon fértem bele. A féltestvéreim harminc fölött voltak, amikor megismertem őket.”(Kemény Dénes)
„Az alkohol nagyon gyorsan ad valamiféle boldogságérzetet. Leszoktam róla, de a boldogságról nem lehet. Az kell. Találtam más boldogságforrásokat. Mondjuk, azokat is túlzásba viszem. Aki függő volt, az függő is marad… folyamatosan rákattanok valamire, és pillanatok alatt függővé válok. Mániákusan rajongok dolgokért. Mindig.” (Karafiáth Orsolya)
„… hogy lesz-e még újabb negyven évem, esetleg több, vagy kevesebb, nem tudom. Mikor és hogyan lesz vége, végem, azt sem tudom. De azt gondolom, ami addig még hátra van, képes vagyok irányítani, alakítani. Bár lehet, az is előre meg van írva, hogy én azt higgyem, képes vagyok alakítani a sorsomat, és aki megírta, most jól szórakozik rajtam, hogy bedőltem a cselnek.”(Schmied Zoltán)
„Nekem a legnagyobb boldogságélményem a szülés… minden megszűnik körülöttem. Emberek, tárgyak, hangok, minden. A testem is. Csak egy erő vagyok, ami azért küzd, hogy világra hozza a gyereket. Semmi és senki más nincs jelen. Amikor már kint van, én pedig visszatérek, és ott vár ő, akit megszültem, az egy tökéletes pillanat.”(Schell Judit)
„Bemegyek a művészbejárón, mondom a hülye nevemet a portán. A portás nézi a lapját, és azt válaszolja, hogy ilyen nincs, nem mehetek be. Aztán bejutok, a próbán meg szanaszét szedik a szövegemet, de elég közönségesen. „Ez a mondat véletlenül maradt benne?” „És ezt a jelenetet, hogy képzelted? Legyek átlátszó?” „Gyerekek, most tényleg, ki írta ezt?”(Grecsó Krisztián)
„Döghúst ettem tizenhét éves koromig: én is, a családom is, és jóformán az egész cigánytelep Cserdiben, ahol felnőttem. Én voltam a legvékonyabb, mindig engem eresztettek le a kútba. A dögkút az a hely, ahova az elhullott állatok tetemeit dobják.” (Bogdán László)
Szakmai vélemények
„Természetes, könnyed, szórakoztató, elgondolkodtató könyv. Mintha ismerkednénk valakivel, aki számunkra egyre fontosabbá válik.”
„Nem egy szokványos interjúkötet. Színes történetekben, mozaikokban bontakozik ki mindaz, amit a szerző beszélgetőtársa az életről és a sikerről gondol.”
„Sikeresek, mondhatjuk úgy is, hogy celebek, mégsem azért izgalmas olvasmány, mert belekukucskálhatunk mások életébe, hanem mert kibontakozik előttünk az a sokféle út, motiváció, ami a boldogság(unk)ért folytatott küzdelmünk része.”
Olvasói vélemények
„Mindenki maga kell megtalálja, hogyan lesz boldog. Mondjuk ez alap, eddig is tudtam. De ez a sok, érdekes történet segít abban, hogy elgondolkodjunk a saját életünkön.”
„Megható, szórakoztató, kedves és tanulságos vallomások. Kifejezetten izgalmas élettörténetek, karriertörténetek.”
„Könnybe lábadt a szemem, amikor egyik–másik nyilatkozó személyes élményeit olvastam. Érdekes, hogy a szülői környezet mekkora erővel határozza meg a világunkat és az életutunkat.”
|
