2015. július 31., péntek

TORNAI SZABOLCS Eksztázis - Futás és önmegvalósítás(futóaforizmák)

Képtalálat a következőre: „extázis könyv”
"Azt hittem, hetvenévesen már majdnem mindent tudok a futásról és a tájfutásról. Tévedtem. Erre már az első, alig száz aforizma elolvasása után rá kellett jönnöm."
Monspart Sarolta tájfutó világbajnok Tornai Szabolcs Eksztázis című könyvéről, a kötet előszavában

Amikor esőben, szélben, vagy éppen hóban dideregve, talpig meleg göncökbe burkolózva sietünk a dolgunkra, és elsuhan mellettünk egy futó lenge öltözékben, önkéntelenül is kiül arcunkra a döbbenet és ajkunkra fagy a kérdés: miért? Hogy lehet az, hogy olyan játszi könnyedséggel viseli az időjárás viszontagságait, miközben egész lényéből sugárzik a teljesség és a harmónia? Mi az, ami télen-nyáron hajtja, ami ösztönzi, mije van, ami nekünk nincs? Amire mi is vágyunk, de képtelenek vagyunk megfogalmazni?

A szerzőről:
Tornai Szabolcs 1971-ben született Budapesten. Filozófus, író, tájfutó, két gyermek édesapja.
Első könyve, A világ mint téveszme, az emberi lét alapkérdéseit feszegető, filozófiai mű 2009-ben jelent meg. Eksztázis − Futás és önmegvalósítás című második kötete, amely az Athenaeum Kiadó kiadványa, a futás lelki, mentális és spirituális oldaláról ad átfogó képet 450 aforizma formájában. Az elmúlt másfél évtizedben írt művészeti, filozófiai tárgyú  esszéinek gyűjteménye, 
Képtalálat a következőre: „tornai szabolcs író”
Futok, tehát vagyok, írja a szerző. Tornai Szabolcs mind a 450 aforizmája egyetlen őrületes tényre világít rá: a futás maga a létezés. Filozofikus, játékos, informatív, és mindenekelőtt lelkesítő szösszeneteiben annyi kultúr- és sporttörténeti érdekesség és oly sok különös elgondolkodtató igazság lapul, hogy az olvasó a könyv végére jó eséllyel átértékeli az életét és fejvesztve rohan futni. Futóknak és reménybeli futóknak kötelező!

Kiadó: Athenaeum
Értékelés: kérdezzenek meg egy olvasó-futót.Vagy egy futva olvasót. Futóbolondot ne.De futárt se.

ÁRVAY GRÉTA Elmerülve (A Mystique Club)


Képtalálat a következőre: „elmerülve”
A titokzatos Árvay Gréta erotikus regénye egy szimultán történetfüzér. Budapesti figurákat látunk bolyongani a városi dzsungelben, embereket, akik nagyon különböző társadalmi helyzetből érkeznek, nagyon különböző életélményeket cipelnek magukkal, és nagyon különböző problémákkal küzdenek, de egyvalami közös bennük. Problémáik megoldását (vagy egyszerűen csak vágyaik beteljesülését) egy swingerklubban, a Mystique-ben találják meg. Egymásban elmerülve oldódnak fel feszültségeik. Otthontalanságuk otthona a ház - ahol egymásnak esnek. A háttérben zátonyra futott párkapcsolatok, kiégett sikeremberek, törtető libák és érzékeny művészek hol könnyeden derűs, hol nagyon is drámai sorstörténete.
Árvay Gréta ELMERÜLVE című regénye egy örvénylő, buja bacchanália.

Kiadó: Athaneaum
Értékeléás: kérdezzük meg a Mystique club taljdonosát

RANDALL MUNROE Mi lenne, ha

"Néha az is felemelő érzést jelent, ha - 

a változatosság kedvéért - nem döntjük 

romba a világot."


,, Randall Munroe egy nemzeti kincs!"
Phil Plait asztronauta, tudományos blogger//

Tudják, mekkora az az erő, amellyel Yoda mester felemelte az űrhajót a mocsárból ?

Képtalálat a következőre: „randall munroe”
 Randall Munroe-karikaturista, író, blogger
Sokan vakarjuk a fejünket, amikor gyermekünk vagy gyermekkorú ismerősünk furcsánál furcsább kérdéseket tesz fel, a legkülönfélébb tudományágakban. A szülei a fejvakaráson túl megpróbálták megválaszolni ezeket, így az érdeklődő gyermekből érdeklődő felnőtt lett, aki kedvenc kérdéseit hamarosan vicces formában válaszolta meg saját honlapján.A szerző nélkül soha nem tudnánk meg, hogy valójában, tényleg milyen nehéz megtalálni a lelki társunkat, vagy hogy mi történik egy marhaszelettel, ha (megfelelő magasságból) földre dobjuk. Egy biztos: a szerző gondolatmeneteinek fele a Föld elpusztításával végződik, így ajánlatos komolyan venni a figyelmeztetést: ,,Ezt otthon semmiképpen ne próbálja ki!"
Ajánlás: Ez a XXI.század legviccesebb könyve. Aki nevetni vagy nyeríteni akar hangosan a metrón, annak kötelező olvasmány.Abszurd kérdésekre még abszurdabb válaszok. Nah ezért is kell netezni, hogy az ember megtudja, hogy "Mi lenne ha..." Fejes Imre
https://what-if.xkcd.com/

Az íróról: 1984-ben született, Easton-ban, (Pennsylvania, Egyesült Államok)

Kiadó: Athaneaum
Értékelés: 10/10000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000
(egyesek és nullák, olvassátok)