Zak Ebrahim hétéves volt, amikor apja, El-Sayyid Nosair lelőtte Meir
Kahane rabbit, a Zsidó Védelmi Liga vezetőjét. Miközben Nosair
börtönbüntetését töltötte, segített megtervezni a World Trade Center
elleni, 1993-as bombatámadást. E nem mindennapi könyvben
végigkövethetjük, milyen utat járt be Zak, míg sikerült végleg maga
mögött hagynia apja szörnyű örökségét.
Jeff Giles regényíró, újságíró (képünkön). Jelentek meg cikkei a Rolling Stone magazinban és a Newsweekben.
„Nem véletlen, hogy a gyilkos gyűlöletet
tanítani kell – sőt erőnek erejével kell az emberekbe oltani. Ez az
érzés ugyanis nem természetes jelenség, hanem hazugság. Hazugság,
amelyet újra és újra elhitetnek azokkal, akiknek jóformán semmijük
sincs, és akik nem ismerhetnek meg más világnézetet. Hazugság, amelyben
apám is hitt, és amelyet velem is szeretett volna elhitetni. Az egész
életem azzal telt, hogy próbáltam megérteni, miért lett apám terrorista,
és nyomasztott a tudat, hogy a terrorizmus nekem már a véremben van.
Engem a fanatizmus bűvöletében neveltek, mégis az erőszakmentesség
mellett döntöttem.”
Kiadó: HVG könyvek
Kivitelezés: 10/10 (mondAT kft)
Értékelés: 10/10
Kiadó: HVG könyvek
Kivitelezés: 10/10 (mondAT kft)
Értékelés: 10/10
TED - gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni
A TED a technológia, a szórakoztatás és a dizájn témaköreivel
foglalkozó konferenciaként indult húsz éve, ma azonban már szinte nincs
is olyan téma, amelyről ne tartanának előadást a TED színpadán.
Inspiráló előadásokat hallhatunk a tudomány, a kultúra, a dizájn, a
szórakoztatás és az üzlet világából, valamint a legkülönbözőbb globális
problémákról, több mint 100 nyelven. Szenvedélyesen hisznek a gondolatok
erejében, amelyek képesek megváltoztatni az emberek hozzáállását,
életét, sőt az emberiség jövőjét.
TED Books
Kis könyvek, nagy gondolatok
Ahol a TED-előadások véget érnek, ott kezdődnek a könyvek. Elég rövidek
ahhoz, hogy gyorsan információhoz juthass, viszont elég hosszúak is,
hogy mélyebbre áshass egy-egy témában. A könyvsorozatban helyet kap
mindenféle tartalom: az építészettől az üzleti életig, az űrutazástól a
szerelemig.
„A zavaró körülmények korában nincs nagyobb luxus, mint a koncentrált figyelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése