2016. január 31., vasárnap
Robin Cook-Mobil
A sztory:Akarod, hogy a telefonod döntsön az életedről?
Az orvosi hivatás gyökeres változások előtt áll - az információs technológia, a nanotechnológia és a genomika fejlődésének köszönhetően az orvosok hamarosan egészen más szerepet tölthetnek be. George Wilson, a Los Angeles-i Egyetem klinikájának negyedéves radiológus rezidense is tanúja annak, amint az okostelefonok új nemzedéke váltja fel a régi vágású háziorvosokat. Így afféle személyi asszisztensként komplex és a páciens igényeihez igazított szolgáltatásokat nyújtanak, életjeleket követnek és diagnózisokat állítanak fel, méghozzá fáradhatatlanul, a nap huszonnégy órájában. Az alkalmazás az iDoc nevet kapja.
George tragikus körülmények között ismeri meg a fejlődés új irányvonalát. Egyik reggel arra ébred, hogy menyasszonya, aki nemrég jelentkezett az iDoc bétatesztelésére, holtan fekszik mellette. Majd nem sokkal ezt követően több olyan beteg is meghal, akik nála jártak radiológiai vizsgálaton. Mint kiderül, valamennyien résztvevői a húszezer fős mintán végzett tesztelésnek.
Lehetséges, hogy hackerek törték fel a rendszert - s hogy az Egyesült Államok kormánya is részt vesz ennek eltussolásában? A megélhetését és a szabadságát érő fenyegetések dacára George fáradhatatlanul kutatja az igazságot annak tudatában, hogy ha igaza van, a következmények nemcsak számára, hanem számtalan más ártatlan számára is végzetesek lehetnek.
Az íróról:
Robin Cook (1940-ben született, New York-ban) amerikai orvos és író, általában közegészségügyi és orvoskrimi témájú regényeket ír. Több mint harminc megjelent regény és több millió eladott példány után is orvosnak tartja magát, nem pedig írónak.
Érdekesség:
76 évesen is biciklivel jár munkába és szeret kosárlabdázni is.
Második könyvét a Kómát (1977) alig egy évre Michael Douglas főszereplésével megfilmesítették.
Kiadó: Alexandra
Noymda: Alföldi (dombornyomott borító)
Értékelés: 10/10 izgalams, fordulatos krimi, kicsit sablonos, de letehetetlen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése