Az év (egyik) legmeghatározóbb könyve
A vége"az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban"
Egy fotográfus története,
aki... Nem: egy férfi története, aki... Nem: egy szerelem története,
ami... Vagy több szerelem története, amik egymással... Vagy egy ország
története, ami... Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény
adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még
valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan
elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy
az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan
beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a
hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.
(Kemény István)A szerzőról:
Bartis Attila
1968-ban
született Marosvásárhelyen, 1984 óta él Budapesten. Író, fotográfus.
Fotográfiáiból számos kiállítást rendeztek. Első regénye, A séta
1995-ben jelent meg.
A nyugalomból készült drámát Anyám, Kleopátra címmel 2003-ban tűzte műsorára a Nemzeti Színház, majd 2008-ban Nyugalom
címmel mutatták be a magyar mozikban a regény alapján készül
játékfilmet, amelyet Alföldi Róbert rendezett. Bartis Attila művei már
több idegen nyelven is olvashatók.Egy
éven át írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak, ezeket
írásait A Lázár apokrifek című kötetben adta ki a Magvető.
Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt.
A Magvető Kiadónál megjelent műveiA kéklő pára (1998), A nyugalom (2001), A séta (2001), A Lázár apokrifek (2005), Amiről lehet (2010), A csöndet úgy (2010), A vége (2015)
Díjai
Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj (1995), NKA Irodalmi Ösztöndíj (1996-1998, 2003), Soros Irodalmi Ösztöndíj (1997), Déry Tibor-jutalom (1997), Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj (1998, 1999, 2001), Hajnóczy Péter Irodalmi Ösztöndíj (1999), Örkény István Drámaírói Ösztöndíj (2001), Szolnoki Szigligeti Színház drámaírói ösztöndíja (2002), Márai-díj (2002), József Attila-díj (2005), Literarisches Colloquium Berlin irodalmi ösztöndíja (2005), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2006) Varsói Magyar Kulturális Intézet alkotói ösztöndíja (2006), DAAD irodalmi ösztöndíj – Berlin (2007), Szép Ernő-jutalom (2010)
Értékelés: 10/10

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése