Charles Belfoure: A párizsi építész

A párizsi építész lebilincselően izgalmas kalandregény, krimi, a II.világháború egy izgalmas pontjáról

A sztori:

A tehetséges építész, Lucien Bernard a német megszállás alatt álló Párizsban 1942-ben olyan megbízást kap, amely nagyon sok pénzt hozhat neki, de az életébe is kerülhet. Titkos búvóhelyet kell terveznie egy vagyonos zsidónak úgy, hogy azt még a legelszántabb német katonák se találják meg. Luciennek szüksége van a pénzre, és a lehetőségnek sem tud ellenállni, hogy túljárjon a nácik eszén, akik elfoglalták szeretett városát, így úgy dönt, elvállalja a feladatot.

Ám amikor az egyik általa tervezett búvóhelyet leleplezik, és az élet úgy hozza, hogy a zsidók elrejtése személyes üggyé válik számára, ráébred, hogy a tét jóval nagyobb, mint eleinte gondolta. Luciennek - és ezzel párhuzamosan az olvasónak is - mérlegelnie kell, hogy emberekként mivel tartozunk egymásnak, és hogy milyen messzire kell elmennünk ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk.

"A portré, amit Belfoure a II. világháború Párizsáról fest, egyszerre felkavaró és magával ragadó; ez a szép történet azt mutatja meg, hogy bár az ember a legnagyobb szörnyűségekre is képes, borzasztóan bátor cselekedetekre is hajlandó." (Library Journal)

"A zsidókat bújtató építész története olyan izgalmas, mint a Schindler listája..." (Julie Kramer)

Az íróról:

Charles Belfoure eredeti foglalkozása építész. Több építészettörténeti munkát publikált, amelyek közül kettő is elnyerte a Maryland Historical Trust díját. A Graham Foundation és a James Marston Fitch Foundation szintén kitüntetésben részesítette építészeti kutatásaiért. Tanulmányait a Pratt Institute és a Columbiai University keretei között végezte, később a Pratt Institute és a marylandi Baltimoreban működő Goucher College tanára lett. Szakterülete a műemlékvédelem; műemlékvédelmi és építészeti témában blogot ír. Szabadúszóként a Baltimore Sun és a New York Times hasábjain jelentek meg írásai.

"A regényben azt igyekeztem, bemutatni -mondja a szerző, hogy milyen emberfeletti bátorságra volt szükség akkoriban ahhoz, hogy valaki az üldözötteken segítsen, és azt a tényt szerettem volna felmutatni, hogy a franciák között olyanok is voltak, akik nem fordítottak hátat a bajba jutottaknak. Akik vállalták az ezzel járó hatalmas kockázatot, azok hősömhöz hasonlóan olyan bátorságot, erőt, lelki szilárdságot fedeztek fel önmagukban, aminek a létezéséről korábban sejtelmük sem lehetett.

Édesanyám háborús élményeinek meghatározó szerepük volta a regény történelmi hátterének megrajzolásában. Noha anyám nem volt zsidó, a II. világháború egy részét kényszermunkatáborban töltötte rettenetes körülmények között. A túléléshez azokban a szörnyű időkben rendkívüli szívósságra és kitartása volt szükség, de bármilyen szívós is volt valaki, mások segítsége nélkül nem boldogult volna. Szerencsére akadtak, akik az életüket is hajlandók voltak kockára tenni, és hihetetlen áldozatkészségről tettek tanúságot embertársaik megmentéséért." 

Olvasson bele: http://img.alexandra.hu/images/48-51_beleolvaso_parizsi_epitesz.pdf

Kiadó: Alexandra

Értékelés: 10/10

Anders Rydell: Fosztogatók

Fosztogatók avagy hogyan rabolták el a nácik Európa műkincseit 

A sztori:

Néhány nappal azután, hogy a náci Németország megadta magát, a szövetségesek hihetetlen felfedezést tettek: az osztrák Altaussee falu sóbányájából a valaha volt leglenyűgözőbb művészeti gyűjtemény került elő Rembrandt, Rubens, Michelangelo és sok más művész több száz remekműve rejtőzött a bánya járataiban.

1933 és 1945 között a nácik több millió műkincset és antik tárgyat raboltak el. Hitler személyes parancsára speciálisan képzett csapatokat küldtek Európa különböző részeibe, hogy fosztogassanak. A múzeumok, a galériák, a zsidó családok gyűjteményei jogos zsákmánynak számítottak. A legkiválóbb műalkotásokat Hitler tervezett Führer Múzeumában szándékoztak közzétenni, míg az elfajzottnak ítélt műalkotásokat a nácik számára oly hőn óhajtott külföldi valutára cserélték.

A háború után a műkincsek nagy részét megtalálták, de több mint százezer alkotásnak nyoma veszett. Ezek az elmúlt évtizedben időről időre felbukkantak, sokat közülük a világ legnevesebb múzeumai állítottak ki Párizsban, New Yorkban és Berlinben.

A Fosztogatók a nácik fanatikus művészeti megszállottságának, valamint az "elveszett" kincsekért napjainkban folyó elkeseredett jogi és erkölcsi harcnak a lebilincselő története. Milliárdokat érő műalkotásokról esik szó, és az örökösökről, akik a múltjukhoz való jogukért harcolnak.

Az íróról: 

Anders Rydell (1982) svéd író és újságíró, a Konstnären (Művész) című művészeti lap főszerkesztője. Rendszeresen jelennek meg cikkei svéd szakfolyóiratokban. Saját kreatív ügynöksége magazinok, kiállítások és filmek fejlesztésével foglalkozik, és vitafórumokat szervez. Korábban kiadott művei: Piraterna - De svenska fildelarna som plundrade Hollywood (Piraterna - A svéd file-megosztók, akik kifosztották Hollywoodot) és Noll Noll - Decenniet som förändrade världen (Nulla-nulla - az évtized, amely megváltoztatta a világot)

A Fosztogatókat 2014-ben jelölték az August Strindbergről elnevezett rangos irodalmi díjra.

Anders Rydell Budapestre jön! A Könyvfesztivál egyik vendégeként találkozik a közönséggel és dedikálja könyveit is.

KÖNYVBEMUTATÓ:

2015. április 26., vasárnap 11 óra

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - Osztovits Levente terem

Millenáris (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)

Exkluzív interjú hamarosan itt (is) olvasható!

Charles Martin:A megváltás reménye

Jubileumi, 10. magyarul megjelent könyvvel ünnepli a kiadó a neves szerzőt.Charles Martin: A megváltás reménye

A sztori:Tizenkét évvel ezelőtt Matthew Risingnak mindene megvolt, amit csak kívánhatott. Középiskolai szerelmével, Audrey-val az oldalán ragyogó karrier várt rá profi amerikaifutball-játékosként. Ám egyetlen pillanat alatt elveszített mindent a hírnevét, a szabadságát és a számára legfontosabbat: élete szerelmét , amikor kétségbevonhatatlannak tűnő bizonyítékok alapján elítélték egy borzalmas bűntényért, amelyet valójában el sem követett.
Szabadulása után Matthew visszatér szülővárosába, ahol nemcsak az ellenséges légkörrel kell megbirkóznia, de azzal is szembesülni kényszerül, hogy Audrey szinte belerokkant a történtekbe, és látni sem akarja. Azért, hogy visszaszerezze felesége bizalmát, Matthew olyan lépésre szánja el magát, amelyre ha fény derül, ismét és mindörökre börtönbe juttatja. A megváltás reményében azonban hajlandó mindent kockára tenniCharles Martin (Megíratlanul, Égzengés) regénye gyönyörű történet egy férfiról, egy nőről és az egyetlen dologról, ami segíthet túlélni minden borzalmat: a reményről

Az íróról:

BA fokozatát a Floridai Állami Egyetemen szerezte angol szakon, majd folytatta újságírás szakon, végül pedig a Regent Egyetemen doktorált. Jelenleg Jacksonville-ben (Florida) él a St. John folyó mellett, feleségével és három gyermekükkel.
Ez a tizedik magyarul  megjelent könyve.
Kiadó: General Press
Értékelés: 9/10

Bosszúvágy-Jack Reacher visszatért!

Jack Reacher személyének megalkotásával egy újabb James Bond-karakter látott napvilágot, hiszen ő is  titkosügynök és magányos farkas.Nem ez az első kalandja ami megjelent magyarul, több, mint fél tucat könyv szól róla és a mozivásznon is feltűnt már.

A sztori:  Amióta elhagyta a hadsereget, egyedül járja az országot, amíg egyik nap hirdetést nem lát az újságban: „Reacher hívja fel Rick Shoemakert.” A hadsereg visszavárja… A külügyminisztérium és a CIA az ő segítségére számít.

Egy ismeretlen merénylő ugyanis rálőtt a francia elnökre. Párizsban. Amerikai golyóval. A célpont és az orvlövész közötti távolság pedig olyan nagy, hogy a feladatra alig egy maroknyi ember lehet képes. Az egyikük John Kott, aki épp most szabadult tizenöt évnyi börtön után. És ezt a büntetést egyetlen embernek köszönhette – Jack Reachernek.

Miközben a lehetséges merénylő a G8-as találkozóra tart, hogy beteljesítse küldetését, Reacher a nyomába ered. Üldözőt és üldözöttjét egyetlen dolog hajtja: a bosszúvágy…

A szerzőröl: 

Az 1954-ben, Angliában született Jim Grant, írói nevét Lee Childra változtatta, majd az első sikeri után 1998-ban az USA-ba költözött, ahol most is é. Jack Reacher első kalandját 2012-ben filmesítették meg Tom Cruise főszereplésével és szerte a világon nagy sikerrel vetítették a mozik. És már készül a következő Jack Reacher-film is, szintén Tom Cruis-zal a címszerepben.

Kiadó: General Press

Értékelés: 10/10

Luxus orosz módra

 

Az ellenzéki orosz újságíró,Valerij Panyuskin könyve, a Luxus orosz módra egy Moszkva melletti különös, mesés helyre kalauzolja el az olvasót. olyan, mint a pesti Rózsadomb. A helyet Rubljovkának hívják. Réges-régóta itt élnek Oroszország leggazdagabb emberei, mert Rubljovkán lakni azt jelenti, hogy elértél valamit az életben. Nemcsak benne vagy a játékban, de eljutottál az egyik legmagasabb szintjére.

Alagútrendszer köti össze a házakat, ami azért praktikus, mert ott nem lehet senkit lehallgatni.Mivel az egész Yukos-vezérkar ott lakik, vagy lakott, Hodorovszkij, Lebegyev, így könnyű volt megfigyelni és lehallgatni mindenkit.De ez Oroszország egyik fele, a másik a szegények.Panyuskin szerint, már két különálló nemzetről lehet beszélni, nemzetek, a nemzeteken belül. Szegények és gazdagok. Azt mondja, már, több, mint 300 éve, Nagy Péter uralkodása óta így van ez, mert a nép és az elit sose tudott egyezségre jutni.Azt is kijelenti a nemrég Budapesten járt író, hogy nincs társadalmi megegyezés, folyik a propaganda, az oroszoknak csak 5%-a járt eddig külföldön, így sok minden olyan dolgot be lehet nekik adni, ami nem fedi, vagy csak részben fedi az igazságot.Ha az emberek más nyelvet beszélnek,teljesen eltérő az élettapasztalatuk,nehéz egyezségre jutni, kompromisszumokat kötni. És az elit igazából magával foglalkozik, nem érdekli a kisember.

Összetett kérdések halmaza ez, amire ez a könyv megpróbál az  olvasónak betekintést nyújtani.

Exkluzív! Joyce Maynard Budapesten!

Budapesten járt Joyce Maynard a 2013-ban megjelent Nyárutó című könyv szerzője akinek tavaly év végén jelent meg a Lány a hegyen című, dokumentarista krimije, mely valós eseményeket dolgoz fel, a jól ismert Joyce Maynard stílusban.

A 168 óra kivonatosan közölte, sőt címlapon is hozta az anyagot, de nekem nagyon fontos, hogy az egészet közzétegyem végre, mert egy elképesztő egyéniséggel sikerült találkoznom, akivel, biztos előfordult mással is ilyen, azonnal egymásra hangolódtunk, és komolyan úgy beszélgettünk, mint két barát.Fantasztikus ember, fantasztikus életúttal és fantasztikus könyvekkel.

A teljes exkluzív interjú először itt olvasható:

Amerika kitaszított-Európa befogadott

Salinger egykori kedvese vall életéről

J.D.Salinger a Zabhegyező és más kultregények írójának egykori kedvese,Joyce Maynard exkluzív interjút adott lapunknak, a hamarosan magyarul is megjelenő új könyve, a Lány a hegyen és a tavaly megjelent Nyárutó kapcsán, de igazából nemcsak a regényeiről faggattuk, hanem életéről, lelkivilágáról is.

-          Nagyon fiatalon 12 éves koromban kezdtem el cikkeket írni, amiket aztán különböző magazinokhoz küldözgettem, kiseb-nagyobb eredménnyel. Bonyolult családban nőttem fel, szüleim mindketten művészek voltak, de nem túl sikeresek. Édesanyám újságíró volt, talán innen jött az ihlet, édesapám pedig festő és angoltanár. Mindketten fantasztikus energiákkal láttak el, elsősorban az édesanyám, Ő tanított meg arra, hogyan legyek író. Már négyévesen történeteket meséltem neki, amit Ő legépelt. Amíg a többi „rendes” amerikai családban általában a sporté volt a főszerep, addig mi írtunk. 18 évesen egy hatalmas áttörés következett be az életemben. Elküldtem egy cikkemet a New York Timesba. Az akkori irodalmi szerkesztő visszaírt, tetszik neki az írásom, de kér egy másikat, amit a saját életemről kellett megírnom.Írtam egy ironikus történetet „Egy 18 éves lány visszatekintése az addigi életére” címmel. Címlap-sztori lett, egy fotóval velem. Sokakat érdekelt a hetvenes évek elején, hogy egy tinédzser lány, miként látja az akkori Amerikát. Ez indította el a karrieremet. Levelek százait, felkéréseket kaptam egyéb lapoktól. Nagyon mellbevágó és egyben felemelő érzés volt egy olyan fiatal lánynak, mint én. De ugyanakkor példát is mutattam azzal, hogy, ha valaki elég kitartó és tehetséges, legyen 18 vagy akárhány éves is, siker koronázza a munkáját. 

A kivonatos interjút, melyet bloggerünk készített a 168 óra címlapon hozta.

http://www.168ora.hu/itthon/lapajanlo-salinger-kedvese-132145.html

-          Így találkozott Salingerrel?

-          Az egyik levélíró volt. Írta, olvasta a cikkemet, nagyon tetszett neki, mind a téma, mind pedig a stílusom. Azt is hozzá tette, legyek nagyon óvatos, mert a korai publikációk sikere elvakíthatja az embert. Visszaírtam neki. 25 levelet váltottunk. Minden nap írtunk egymásnak, és amit Ő írt, az nem volt más, mint útmutató az élethez. Így kezdődött a kapcsolatunk. Ő lett később a tanárom, a mentorom, egy fantasztikusan bölcs ember, aki emellett nagy tudású, irónikus, de mégis vicces, szerethető ember volt. Amint megismerkedtünk a teljes világ megszűnt számomra, csak csüngtem a szavain, figyeltem, néztem és rengeteget tanultam tőle. Miután találkoztunk, én a naiv 18 éves Ő pedig az elismert, bölcs író, 53 évesen, megfordult velem a világ. Abbahagytam az egyetemet és az írást. Összeköltöztünk. Gyönyörű helyen lakott, egy gerendaházban, New Hampshire-ben, egy eldugott városkában Cornish mellet, egy dombon, fantasztikus kilátással a Connecticut folyóra. Mivel ott nincsenek kerítések, időnként puskával riasztotta el a betolakodókat, vagy akik csak eltévedtek a birtokán.

-          Egyenrangú volt ez a kapcsolat?

-          Teljes mértékben. Én nem a rajongója vagy az egyik követője voltam. Saját magam voltam, ahogy ő is, annak ellenére, hogy a világ akkor kezdett kinyílni nekem, de még szinte semmit sem láttam belőle, ő meg már szinte unta az egészet. De mégis egyenrangúnak tekintett, annak ellenére, hogy fiatal voltam. Ő utálta New Yorkot én alig vártam, hogy láthassam. Nagyon sokat és keményen próbáltam bizonyos dolgokra rávenni, ahogy sok hozzám hasonló nő is tette volna a helyemben, de sikertelen volt minden próbálkozásom, hogy kibillentsem abból a világból, amit saját maga, saját magának létrehozott, a menekülést az emberek, a nagyvárosok és a rohanó élet elől.

-          Ez egy igazi kapcsolat volt?

-          Egy kapcsolat, amit leginkább én barátságnak fogtam fel. Túl naiv voltam, hiszen nem egy átlagos amerikai családból származom. Salinger sosem volt teljesen kiegyensúlyozott. Folyamatosan nyaggattam, hogy szeretném kiadni, publikálni az írásaimat, mire ő folyamatosan közölte, hogy ne tegyem. Pedig nagyon szerettem volna, hiszen 18 éves voltam, és mindennél fontosabb volt az írás és a publikálási lehetőség. Egymásba szerettünk, majd egyszer csak, egy séta közben közölte, hogy más tervei vannak, menjek vissza a házba, szedjem össze a holmimat, nem akar velem együtt lenni többet. Adott 50 dollárt és közölte, hogy ennyi volt. Tudja, mai fejjel másképp viselkedtem volna, de akkor még szinte gyerek voltam.

-          Eljött?

-          Elmentem. Utána folyamatosan jelentek meg cikkeim, esszéim a New York Times-ban, majd nemsokára megjelent az első könyvem is. 19 évesen. Ez volt az a könyv, amit Salinger utált, pedig neki mutattam meg elsőként. Azt mondta, soha senki nem fogja kiadni. Tévedett. Először csodálatos írónak tartott, és ahogy haladtunk előre a kapcsolatunkban egyre inkább féltékenyebb lett rám.

-          Mi volt a tanúsága ennek a kapcsolatnak?

-          Soha többet nem engedtem meg és nem is engedem meg, hogy a párom önkényesen felülemelkedjen és uralkodjon rajtam.

-          És hogyan érintette a siker?

-          Bonyolult volt a kezdés, de megérte. 25 éven keresztül írtam esszéket, könyveket, támogattam a családomat, egyedül neveltem fel három gyönyörű gyermekemet Wilson Bethel, a fiam, ma az egyik legtehetségesebbnek kikiáltott, feltörekvő hollywoodi fiatal színész. De a siker megmutatta azt is, amiről Salinger csak annyit mondott a kapcsolatunk vége felé, hogy nem vagyok igazi író. Ennek ellenére minden nap gondolok rá és respektálom azokat a dolgokat, amiket tőle tanultam. Aztán egyszer csak minden megváltozott. Amikor az idősebbik lányom 18 éves lett, pont abba a korba lépett, mint amikor én Salingerrel kapcsolatba kerültem, rájöttem, hogy felelős vagyok a gyerekemért, hogy a megfelelő férfival kerüljön kapcsolatba, nehogy egy olyan szituációba sodorja az élet, mint engem, nehogy valaki kihasználja ebben a korban, ahogy Salinger tette velem. Fontosnak éreztem, hogy védenem és óvnom kell őt, hiszen a sírástól a sikerig sok mindenen keresztül mentem ebben a korban.

-          Egyszer csak robbant a bomba.

 -         Olvasta a memoáromat? 1998-ban jelent meg Amerikában és sokan a mai napig azt állítják, hogy az a könyv J.D.Salingerről szól. Pedig nem. Egy fiatal lányról szól, aki író és újságíró akar lenni. Akinek álmai vannak és aki, mint minden 18 éves, meg akarja váltani a világot. Nagyon kritikus voltam az írásaimmal. de nem voltam kritikus a fiúkkal például. De az írás mindenek felett a legfontosabb volt számomra. Nem akartam revansot venni, nem akartam megsemmisíteni Salingert, de mégis úgy érzetem meg kell írnom mindazt, ami kettőnk között történt. Én a mai napig tisztelem, becsülöm, hiszen ki voltam én akkor? Csak egy naiv lány, aki semmit sem tudott a világról és összekerült a világ egyik, számomra legalábbis biztos, legbölcsebb emberével. A negyvenes éveimben jártam, amikor megírtam a memoáromat, az „Otthon a világban” címmel, és úgy tűnik, megint csak visszatért belém a 18 éves naiv kislány. Megírtam az igazságot, az egész amerikai sajtó, legfőképp az irodalmi kritikusok estek nekem. A New York Times kritikusa azt írta, hogy esze-ágában sincs elolvasni ezt az undorító irományt. Úgy éreztem, 10-en pár könyv és párszáz cikk és esszé megjelenése után, most jött el annak az ideje, hogy megírjam az élettörténetemet, aminek Salinger csak egy szelete, de nyilván mindenkit ez a szelet érdekel. Megírtam, hiszen annak idején még Salinger is azt mondta, úgy és azt írjak, aki és amilyen vagyok, és még a szüleim is ezt mondták. Nem írtam mást, csak az igazságot. De úgy tűnt vagy tűnik manapság is, hogy sokaknak fáj az igazság. Mert egy nagy írónak nem kell kiteregetni a szennyesét - mondták sokan nekem. Olvassák el a könyvem és kiderül, hogyan használ ki egy idősödő író egy fiatal naiv lányt. És ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy nem fogok senkinek sem könyörögni, hiszen a saját identitásom és a gondolataim, a megélt viszonyok mind azt mutatják, hogy mindig is egyenes, őszinte, igaz ember voltam és vagyok, leszek is. Viszont íróként tönkretettek. Olvasatlanul visszaküldték a kiadók a kézirataimat, nem foglalkoztak a cikkeimmel. Nagyon elkeseredett voltam.

-          Amerika kitagadta.

-          Teljes mértékben. A nyárutó című könyvemnek (2013-ban jelent meg magyarul) sem kiadója, sem szerkesztője nem volt, de elvittem a kéziratot New Yorkba. Akkor már az ’50-es éveimben jártam, jó néhány könyvem megjelent már, ismert író és újságíró voltam, ügynökségről ügynökségre jártam, mindenütt azt mondták, tudjuk, hogy maga kiváló író, de sajnos mégsem tudjuk kiadni a könyvét. Ilyen-olyan indokokat hoztak fel. Valaki azt is mondta, hogy leromboltam az ázsiómat, tönkretettem a nevemet. Aztán találkoztam egy ügynökkel, aki azt mondta, imádja a könyvet, szeretné kiadni, de egy dolgot felejtsek el, hogy a saját nevem alatt fog megjelenni. Sokkhatásként ért a hír, de belementem. Mert nekem a Nyárutó az egyik szívem csücske. Nagy sikert aratott a szerkesztők körében, elkezdtek érdeklődni a kiadónál, hogy ki írta ezt a könyvet. Mindenki szerette, mindenkinek nagyon tetszett, de vajon ki az író? Sokan egy fiatal elsőkötetes fiúra gondoltak, aki egy trendi író lehet a jövőben. Egy ponton túl azonban elő kellett jönnöm, mert nem bírta se a kiadó sem én azt a nyomást, ami ránk nehezedett. És akkor hirtelen minden szerkesztő visszadobta a kéziratot. De volt valaki, aki mégis azt mondta, imádja és szeretné, ha megjelenne. Megjelent a saját nevemmel. Nem volt zajos sikere. Elvolt a pályáján. A Washington Post például hiányolta belőle Salingert. Komolyan? 50 éves elmúltam, az a kapcsolat majd 30 éve futott vakvágányra, mi közöm már ehhez az egészhez?

-          És hogyan kerül Európa a képbe?

-          A Nyárutó megjelenése 2009-ben volt és az európai kiadók, többek között a magyar Alexandra is, egyre nagyobb érdeklődést mutattak munkáim iránt. Visszatért az önbecsülésem, mint író, hiszen itt nincsenek beágyazva azok az előítéletek ellenemben, mint Amerikában. Nagyon megörültem és kicsit értetlenül álltam az elején Matyi Dezső meghívásának, de szíves-örömest jöttem, mert úgy érzem, hogy Európa jobban megérti a művészetemet, mint Amerika. Bár az is igaz, hogy felfigyelt a könyvemre Hollywoodban Jason Reitman rendező-producer és a „Majd megdöglik érte” (főszerepben Nicole Kidman) után egy fantasztikus szereplőgárdával (Kate Winslet, Josh Brolin) megfilmesítette a könyvet.

-          Mi lehet a sikere Joyce Maynard „újrafelfedezésének”?

-          Egyértelműen az európai kiadók hatása és közvetlensége, ők nem foglalkoznak a múltammal, nincsenek stigmáik, ők csak magát az elkészült művet nézik. Sokkal nyitottabbak felém a kiadók Európában, ne csak a magyarokat említsem, de nagyon köszönöm nekik azt a munkát, amit erre a könyvre áldoztak, de beszélhetnék az olasz, a francia, vagy az angol kiadókról is, mindenki sokkal nyitottabb és pozitívabb. Csak az számít, hogy egy könyv jó vagy sem. Senkit sem érdekel az író előélete.

-          Vannak zsidó gyökerei, mit gondol az izraeli-palesztin háborúról?

-          Mint író, újságíró ebben a kérdésben nem vagyok eléggé hiteles, nem foglalhatok állást egyik oldal mellet vagy ellen. Nincs olyan, hogy valaki jó ember vagy rossz ember, mindenkinek megvan a saját története. Annak ellenére mondom ezt, hogy az anyám zsidó származású, a nagyszüleim Oroszországból betelepült zsidók. Egyébként sem vallásos zsidóként nevelkedtem, szabad országban, szabad gondolatokkal nőttem fel. A minap elvittek a Dohány utcai zsinagógába, ami fantasztikus és felemelő élmény volt. (Salinger a megismerkedésünkkor rögtön azzal kezdte, hogy fél-zsidó és mivel én is az vagyok, bár anyai ágon, tehát így „rendes” zsidónak számítok, annak ellenére, hogy nem tartom a vallást és az ünnepeket, de ez egy másfajta kultúra és tisztelem). Amikor kiléptem a zsinagógából egy Klezmer zenekarba botlottam, akik fantasztikus zenét játszottak és érzetem a gyökereimet. Miután hazaérek, szeretnék többet megtudni erről a kultúráról, mert itt Budapesten nyílt ki a szemem. De nemcsak a zsidó múltam kezdett el érdekelni, hanem Magyarország is nagyon megfogott. Tegnap egy magyar borkóstolón voltam és fantasztikus borokat ittam. Tudja, az amerikaiak nagyon sznobok bor tekintetében. A kaliforniai bor az isten a számukra. Mert még nem kóstolták a magyar borokat. Hírét fogom vinni az itteni boroknak, mert nagyon finomak.

-          Mik a tervei a közeljövőre?

-          Mindig új könyvön dolgozom. Szerencsés vagyok, mert azt csinálhatom az életemben, amit szeretek. Nemrégiben fejeztem be legújabb könyvemet, remélem Magyarországon is kiadják. Nagyon keményen dolgozom Szeretek dolgozni és szeretem a szakmámat. Szeretek írni. Nincs más választásom. Hazamegyek és nekiállok egy új könyvnek. Mellette tanulóim vannak, akiket a regényírás rejtelmeire oktatok a saját házamban. Mindenkinek megvan a saját története, amit szívesen megírna, de sokan szégyenlik. Én abban segítek, hogy küzdjék le a gátlásaikat és igen, álljanak a nyilvánosság elé, mindenki írja meg a saját történetét, és azt is, ami még benne motoszkál.

 Salinger és a nők

J.D.Salinger 1953 óta szinte egyedül élt birtokán, amit a Zabhegyező jogdíjából vett New Hampshire-ben, Cornish mellett. Legtöbb regényét fiatal lányok inspirálták. 22 évesen, beleszeretett az ismert színész Eugene O’Neill lányába Oona O'Neill-be, aki akkor még csak 16 éves volt, de már azt írta róla Salinger, „mitikus szépség és kísértetiesen nyugodt személyiség”.. A romantika akkor ért véget, amikor Salinger csatlakozott a hadsereghez, és  Pearl Harbourba ment harcolni, valamint részt vett a partraszállásban is. O'Neill Los Angelesbe költözött, ahol találkozott Charles Chaplin-nel. És összeházasodtak. A lány 18 éves volt; Chaplin 55. A partraszállás idején Salinger feleségül vett egy francia orvosnőt, de 8 hónap után elváltak. Ezután újra megnősült egy alacsony beosztású német hivatalnokot vett el, akit magával vitt Amerikába, de kapcsolatuk néhány hónap után megromlott, Sylvia visszatért Németországba.1955-ben összeházasodott Claire Douglas egyetemistával, aki a kedvéért abbahagyta tanulmányait. Két gyermekük született, Margaret és Matthew. A Franny and Zooey című művében Franny figurája Claire életén alapul. 1965-ben elváltak és, azóta nem publikált új művet. 1972-ben találkozott Maynard Salingerrel, közel egy évet éltek együtt. Maynard szintén otthagyta miatta a Yale-t, miután különváltak, akkor sem folytatta tanulmányait.

Levelek

Maynard jótékonysági célra felajánlotta a Salingertől kapott leveleit egy aukción, ahol azokat Peter Norton, egy szoftware-fejlesztő cég vezetője vette meg 156,500 dollárért és visszaküldte Salingernek.

:Joyce Maynard

Daphne Joyce Maynard (1953, November 5,) amerikai írónő, eddig 15 könyve jelent meg és kíméletlenül írt saját életéről (Otthon a világban), rengeteg esszét és vezércikket ír, legtöbbször a gyereknevelésről és a családról. 1998-as memoárja miatt az amerikai irodalmi kritikusok elkezdték támadni, mivel nyílt őszinteséggel írt arról, ahogy a híres író J.D.Salinger kihasználta. Most különféle írástechnikákat tanít, létrehozott egy iskolát Guatemalában is. 2010 februárjában, Maynard adoptált két etióp lányt, akiket később egy családnál helyezett el. 2013. július 6-án (60-an évesen!) ismét férjhez ment, ezúttal Jim Barringer ügyvédhez. Maynard az édesanyja a feltörekvő Hollywood-i színésznek, Wilson Bethelnek.

 Maynard a vásznon (könyvei alapján készült filmek):

Majd’ megdöglik érte (To Die For-1995) krimi-vígjáték

Főszereplők:Nicole Kidman, Matt Dillon, Joaquin Phoenix.

Rendezte: Gus van Sant

Bevétel (csak mozi): kb. 25 millió dollár.

Nyárutó (Labor day-2013) dráma

Főszereplők: Kate Winslet, Josh Brolin, Tobey Maguire

Rendezte: Jason Reitman

Bevétel (csak mozi): kb.13 millió dollár (még sok helyen bemutatásra vár)

A Lány a hegyen megírását valós események ihlették. Az 1970-es évek végén a kaliforniai 

Marin megye lakosságát valóban rettegésben  tartotta egy sorozatgyilkos, Maynard műve 

mégis, több egy egyszerű thrillernél: Lélegzetelállítóan izgalmas és egyben megrendítő regény a családi kötelékekről és a legmélyebb érzésekről.