2017. szeptember 14., csütörtök

TOP50-Szépirodalom, önsegítés és a gyerekkönyvek voltak az olvasók kedvencei augusztusban

                                                                Bookline

A Bookline augusztus havi sikerlistáján több mint 20 új könyv szerepel. Sokat meséltünk és gondolkoztunk a nyár utolsó hónapjában, és a szépirodalom is helyet követelt magának. A Top50 első helyén a hazai pszichológia nagyjainak könyve áll, a második helyen szereplő Szolgálólány meséjének sikere továbbra is töretlen, harmadik helyen pedig 2016 egyik legfontosabb magyar nyelvű megjelenésének kikiáltott 2666 végzett, Roberto Bolaño tollából.
                                                         Dr. Bagdy Emőke; Kádár Annamária; Buda László; Pál Ferenc: Fejben dől el? - Ami rajtunk múlik - és ami nem
Tartja első helyét nyár óta a Dr. Bagdy Emőke, Kádár Annamária, Buda László és Pál Ferenc nevével fémjelzett pszichológiai mű, a Fejben dől el. Sokszor halljuk magunk körül a kötet címében felvetett pszichológiai alapvetést, azonban egyáltalán nem biztos, hogy az állítást kritika nélkül el is kell fogadnunk. A lélektan legelismertebb hazai képviselőinek könyvéből nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mi dől el fejben és mi nem, hanem azt is, hogy miként hangolhatjuk rá az elménket egy pozitívabb, optimistább gondolkodásra.
                                                        Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje
Margaret Atwood lenyűgöző regénye, A Szolgálólány meséje orwelli ihletésű jövőjében a nők alávetetten és kisemmizetten élik mindennapjaikat. A regényt megjelenését követően Booker-díjra jelölték, 1987-ben elnyerte a rangos, sci-fiknek kijáró Arthur C. Clarke- díjat, idén pedig nagy sikerrel mutatták be a belőle készült sorozatot.
                                                         Roberto Bolaño: 2666
A 2666 című regény a 2016-os év egyik legfontosabb szépirodalmi megjelenése volt. A könyv az alig ötvenévesen elhunyt chilei szerző, Roberto Bolaño főműve. A terjedelmében sem elhanyagolható szöveget a kritika nemcsak a spanyol nyelvű irodalom utóbbi évtizedeinek legfontosabb regényeként tartja számon, hanem a posztmodern irodalom csúcsteljesítményeként is emlegetik.
Bárhogyan is legyen, egy valami egészen biztos: a 2666 esetében beigazolódott, hogy a közönség és a kritika véleménye egyáltalán nem áll egymástól távol.
                                                         Szabó Péter: Állj félre a saját utadból! - Hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!

Augusztusban több pszichológiai tematikájú, illetve önsegítő könyv is számot tartott az olvasók érdeklődésére. Szabó Péter Állj félre a saját utadból! című munkája folyamatosan a sikerlista szereplője - talán pont azért, mert hétköznapi életből vett gyakorlati útmutatásokkal látja el olvasóit, amelyekkel bárki könnyedén kihozhatja magából a maximumot, és boldog, teljes életet élhet.
                                                        Allan Pease, Barbara Pease: A válasz - A teljes élet titka   
Segítséget ad Allan és Barbara Pease A válasz című könyve, amely azt fejtegeti, hogy hiába vannak világmegváltó ötleteink, sokszor érezzük úgy, hogy még a megvalósítás első lépéséig sem jutunk el. A szerzőpáros segítséget kínál, hogy legyőzzük kételyeinket.
                                                         Jessica Joelle Alexander; Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra - Hogyan nevelnek a világ legboldogabb emberei talpraesett és életrevaló gyerekeket?
Az egyik legkimeríthetetlenebb téma a gyereknevelés kérdésköre, amire most a dánok ajánlanak megoldást. Dániát hosszú évek óta a világ legboldogabb országaként tartják számon. Jessica Joelle Alexander és Iben Dissing Sandahl Gyereknevelés dán módra című könyvében ennek egyik legfontosabb okaként az őszinte és hiteles szülői hozzáállást, az elfogadást és az ítélkezésmentességet nevezi meg. A könyv szerint ennek eredményeként a gyerekek kiegyensúlyozottak, érzelmileg rugalmasak lesznek.
                                                       Philip Zimbardo; Vivian McCann; Robert Johnson: Pszichológia mindenkinek 1. - Agyműködés - Öröklés - Észlelés - Fejlődés         
A pszichológia rocksztárja Philip Zimbardo, szerzőtársaival - Vivian McCann-nel és Robert Johnsonnal - a Pszichológia mindenkinek 1. címmel mutatja be az olvasóknak a pszichológiai alapvetéseket, a lélektan legalapvetőbb problémáit, egyszerre szórakoztató és közérthető formában.
                                                       Kádár Annamária: Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban
Kádár Annamária Mesepszichológia című műve pontos választ ad arra, hogy milyen szerepet töltenek be az életünkben a mesék, valamint arra, hogy milyen többletet ad életünk hátralevő részében a gyerekkorban hallott történet a sárkányról és a bátor királyfiról. Kádár Annamária pszichológus, a Szívűnk rajta program egyik zsűritagja szerint ezek a történetek az érzelmi intelligenciánk fejlődésének elengedhetetlen építőelemei.
Mesék, mesék, mesék. Mindig helyet követelnek maguknak a sikerlistán.
                                                        Tersánszky Józsi Jenő: Misi Mókus kalandjai
Legyen szól a klasszikusokról, mint Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusa, vagy Berg Judit Ruminije, nincs hónap gyerekkönyv nélkül. Sokat tud erről a sikerlisták állandó szereplője, a nagy mesélő Csukás István, aki a Nyár a szigeten című ifjúsági regényében hat fiatal kalandos történetét meséli el, akik felügyelet nélkül maradnak a vízparton. A 70-es években született történetből annak idején kalandfilm is készült Le a cipővel! címmel. Dániel András Kufli-univerzuma mindig tartogat újabb és újabb meglepetéseket.
                                                        Dániel András: Kuflik a láthatatlan réten
 A Kuflik a láthatatlan réten című mesében otthonuk, az elhagyatott rét tűnik el szőrén-szálán, Fityirc és társai dolgát pedig az sem könnyíti meg, hogy a láthatatlan réten maguk a titkok is láthatatlanok maradnak.
A legkeresettebb e-könyvek listáján újfent a szépirodalom tarolt,
                                                        Paula Hawkins: A víz mélyén
Margaret Atwood és Bolaño az első két helyen, harmadiknak pedig Paula Hawkins, az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerét prezentáló szerző legújabb könyvét találjuk, ami tavasszal jelent meg A víz mélyén címmel.
A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva fejlesztette ki a Bookline a Szívünk rajta programját három évvel ezelőtt, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A program 2017. augusztusától már a Libri könyvesboltokban is bemutatja a program által ajánlott gyerekkönyveket. Szerencsére sokan és sokat olvasunk gyerekeinknek, ezért is nagy segítség, hogy a Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást.
                                                       G.V. Szapgir; L.A. Levinova: Pipacska és Kockapaci kalandjai - Vidám matematika I. - Vidám matematika 1.
Augusztus hónap kiemelt könyve a Pipacska és Kockapaci kalandjai - Vidám matematika 1. rész. című könyv lett.
                                                                Bookline

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése