2017. február 10., péntek

Nem vállalják át az Alexandra adósságát



A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése korábban azt javasolta, hogy az állam vásárolja fel az Alexandra cégcsoporttal szembeni követeléseiket. Azzal érveltek, hogy az állam sokkal hatékonyabban be tudná hajtani a pénzt. A kormány megvizsgálta ezt a javaslatot, és Lázár János kancelláriaminiszter a tegnapi Kormányinfón elmondta: nem vállalják át az adósságot.
Ugyanakkor több mint 9 milliárd forintot követel 102 hitelező az Alexandra-boltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től, ezért az ő érdekeik figyelembe vétele nélkül nem lehet jogszerűen tárgyalni a hálózat jövőjéről - közölte a Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó korábbi könyvkereskedelmi cégének felszámolását végző Kvantál Kft.
A társaság az Alexandra könyvesbolt-hálózat ügyének előzményeiről azt írta: a boltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. ellen a Fővárosi Törvényszék 2015. március végén rendelt el - jelenleg is zajló - felszámolási eljárást. A felszámoló álláspontját úgy összegezte: „a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenesen, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva átruházta más cégekre, akik nem fizették ki a vagyon ellenértékét".

Népszava-információ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése