|
Az immár klasszikus regény vagy novellafüzér (a műfaji határok a Sinistra körzet esetében is elmosódnak), amelyet Bodor egyik fő műveként tart számon az irodalomtörténet, épp negyedszázada, 1992-ben jelent meg először. Az egyszerre ismerős és holdbéli tájnak ható hegyvidéki terepen kirajzolódó történet a totalitárius rendszer működését mutatja be mély iróniával és fekete humorral egy szigorúan behatárolt, kevés szereplős, groteszk világban. „...(Bodor Ádámot) olvasván egyáltalán nem gondolunk szavakra: megaláztatásokra gondolunk, kiszolgáltatottságra, reményre, fagyra, dérre, erdőre, bűzre, medvére, pálinkára, férfira, nőre. A bársonyfenekű Elvira Spiridonra, a nagy fehér cubákú Aranka Westinre, a buja tündérből szőrös állattá változott Connie Illafeldre, Bebe Tescovinára, akinek a szeme éjszaka világít, mint a hiúzé. ...Hogy mindez realizmus-e vagy szür vagy mágikus - ezen manapság nem érdemes studírozni. Vagy sohase is volt? Egyre bizonyosabb, hogy valaki álmodik minket. E könyv után növekvő kíváncsisággal és konstans rémülettel kérdeznénk, hogy mi van, ha ez a valaki fölébred. Ki?” (Esterházy Péter)
|
|
Nádasdy Ádám a megszemélyesítés költője. Minden fontos dolog - a magány, a szerelem, a küzdelem - hirtelen személlyé változik verseiben, és minden személyből fogalom lesz. Jelképek erdeje helyett most párás trópusi őserdőkön, árapály-mosta partokon át vezet a versek útja. Olyan idegen tájakon, amiket csak hasonlatokkal tehetünk otthonossá. Nádasdy Ádám hét éve jelentkezett legutóbb verseskötettel. A Magvető Kiadó a legújabb verseket tartalmazó Nyírj a hajambacímű könyvvel a hetvenéves szerzőt köszönti.
|
|
|
A kortárs líra egyik legjelentősebb alkotója, Takács Zsuzsa az 1990-es évek vége óta a versek mellett rendszeresen ír prózát is. Friss kötete, A sóbálvány az Élet és Irodalom hasábjain 2016-ban megjelent tárcanovellákat gyűjti egybe. Ezek a látszólag könnyed hangvételű írások távol- és közelmúltunkról, napjainkról és közeljövőnkről szólnak, hangvételük a humor és a groteszk határán mozog; az álom- és víziószerűség talán a legszembetűnőbb vonásuk, s emellett egyfajta olvasónaplóként is felfoghatók. A címben is megidézett visszapillantás a könyv egyik fontos motívuma. A főhős, a szerző alteregójának is tekinthető Z. budapesti értelmiségi, aki – némiképp Gregor Samsára emlékeztető módon – „zaklatott álmából ébredve egy áprilisi hajnalon… rettenetes felfedezést” tesz. Ezután nekilát bolyongani álmaiban és ébrenlétében, e kettő köztes-szövevényes terében, vagy inkább mi magunk bolyongunk szövegről szövegre, lapról lapra Z. világában: hol nekividámodva, hol fanyar mosollyal – mindenesetre mindig van min eltöprengenünk, erről a szerző garantáltan gondoskodik.
|
|
|
Fordította: Székács Vera
Gabriel García Márquezt csodálatos írásművészete életében klasszikussá avatta. Már három éve nincs velünk, a minden leírt sorából lüktető vitalitás, a műveit átjáró életigenlés mégis időtlen kortársunkká eleveníti. Regényeit olvasva újabb és újabb rétegek és dimenziók tárulnak fel, titkai az idő múlásával egyre sejtelmesebbek és izgalmasabbak. A Nobel-díjas kolumbiai író epikai univerzuma, Macondo-világa egyszerre klasszikus és kortárs. A Magvető Kiadó ezt a karakteres kettősséget szeretné jobban megmutatni az életműkiadás új dizájnjával. Az új kötet, a Bánatos kurváim emlékezete a szerző időskori remeke, amelyben a főszerep az öregedés gyászáé és a kortalan szerelem ünnepéé. A regény egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karibi kisvárosi környezetben játszódó történet a képzelet műve, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja. A könyv 2004-ben jelent meg spanyolul, a magyar fordítás pedig néhány hónappal később látott napvilágot először az író életművét legjobban ismerő Székács Vera érzékeny, nagyszerű műfordításában.
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése