Szeretetettel hívjuk és várjuk Önöket az Olvasás Éjszakájára,
az Olvasva ez más világ című irodalmi és könyves fesztiválra, 2015. október 10-én, szombaton.
Az Olvasás Éjszakáját 2013-ban rendezték meg először a magyar könyvkiadókat és könyvterjesztőket összefogó Supka Géza Alapítvány kezdeményezésére, melyhez a kezdetektől fogva csatlakozott kiadócsoportunk is.
Az Olvasás Éjszakája nem csak az olvasásról szól, hanem közösségi élmény is, s minden korosztály számára tartogat érdekes és izgalmas programokat.
Az Alexandra Kiadócsoport immár harmadik alkalommal vesz részt ezen az olvasásnépszerűsítő rendezvényen, ahol irodalmi vetélkedőkkel és nyereményjáté kokkal, valamint interaktív programokkal várjuk a hozzánk betérőket.
Idén először két vidéki helyszínen – Szegeden és Debrecenben – is készülünk programokkal, a fővárosi mellett.
Budapesten a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban várjuk a könyvbarátokat
gazdag program- és könyvkínálattal, 20%-os vásárlási kedvezménnyel és meghosszabbít ott nyitvatartással.
A Nyugati téri Alexandra Könyvesházban gyerekprogramokkal indul az Olvasás Éjszakája:
Mikola Péter zenés játszótárs és Bíró Eszter Fogongram-díjas énekesnő mesél és zenél majd a gyerekeknek.
(Bíró Eszter)
A színpad ezután a szülőké lesz: Réz Anna a szülővé válásról és a kríziseken átsegítő praktikákról kérdezi Jónás Annát és Nagy Annát.
Jónás Anna könyve, a Kicsivel – könnyebben júniusban jelent meg, Nagy Anna egyedülálló szülőknek szóló kézikönyve pedig novemberre várható.
Gerhes Gábor, az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője szenvedélyesen gyűjti a minket körülvevő feliratokat, képeket, melyekről mesélni fog most.
A Lecsó című irodalmi vetélkedő a tavalyi Olvasás Éjszakájának köszönheti létrejöttét, s havonta egyszer az Alexandra Pódiumon játszhat a közönség.
Ezúttal Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám és Barna Imre feladványait fejthetik meg a nézők.
Tiboru, a népszerű Konteó-könyvek szerzője olyan írókról tart előadást, akik hírszerzőként is dolgoztak.
(Vámos Miklós és egy gitár)
Vámos Miklós Karácsony James-szel beszélget Beatles-ről, zenéről és irodalomról, és el is játszanak néhány dalt a Fab Four-ról.
Igazi csajos programmal készül Takács Nóra, aki az est háziasszonya is,Bauer Barbara pedig éjszakai repülésre várja az olvasókat.
Az Alexandra Pódiumon korábban rögzített beszélgetések legjobb részleteit is megtekinthetik a látogatók,
s a Partvonal Kiadó Kreatív Kikötő programján a felnőtteket hívjuk színezésre.
A jótékonyság mindhárom helyszínen fontos: könyveket gyűjtünk az Olvasás Éjszakáján a beteg gyerekeknek, és meséket küldünk a mesedoktorok segítségével a weben.
A K&H Gyógyvarázs programban megvalósuló program lényege: A Nyugati téren alakítjuk ki azt a kuckót, ahova bárki letelepedhet, hogy mesét olvasson a beteg gyerekeknek.
Ezt videóra rögzítjük, és eljuttatjuk országszerte 30 kórház gyermekosztályára. Természetesen a mesélők táborához csatlakoznak fellépő művészeink is.
Az idei esemény fő média-támogatója az MTVA.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése