|
|
Tizenegyedik alkalommal adták át az ország legjelentősebb magán-irodalmi díját, az Aegon Művészeti Díjat, amelyet ebben az évben Oravecz Imre verseskötete, a Távozó fa nyert el.
A kötetről írták:
„Oravecz Imrének tizenhárom év után jelent meg új verseskötete. Fontos, szép, súlyos. Igazándiból úgy tűnik, kész a leltár.”
(Pál Sándor Attila, Élet és Irodalom)
„Oravecz verseskötete döbbenetes élmény, nem hagyja nyugodni az embert.”
(Könyves Blog)
„A távozó fa radikális írói állítás, a visszavont, mellérendelő jelenlét könyve. Rémület és áhitat. Hangsúlyai és -lejtése a kései költészetek legnagyobbjaihoz emeli. A magát megvallani kész kreatúra számvetése. Végsőkig csupaszított, kopár, kérlelhetetlen elégia. Búcsú és megérkezés.”
(Jánossy Lajos, Litera)
„Oravecz új kötete elsősorban az ellentétekről szól, a halál várásáról és az élni akarásról, a félelemről és a nyugalomról, az idegenségről és az otthonra találásról, a megszólalás (és a hallgatás) nehézségéről és felszabadító voltáról. Lényegi és lenyűgöző bátorsága pedig mindenekelőtt abban áll, hogy ezeket a komplikált problémákat nemcsak ábrázolja, nemcsak beszél róluk, de át is éli őket, és az olvasó szeme láttára meg is valósítja mindet.”
(Krusovszky Dénes, Műút)
„A Távozó fa az öregedésről írt szomorúan csodálatos esettanulmány fákkal, madarakkal, kisgyerekkel, egyben időutazás, amiből megtudhatjuk, hogyan szűkül össze az életünk.” (Könyves Blog)
A 2016-os Aegon Művészeti Díjra esélyesnek választott tíz könyv listáján kilenc magvetős szerző szerepelt. A teljes lista ABC sorrendben:
Bartis Attila: A vége
Danyi Zoltán: A dögeltakarító
Dragomán György: Oroszlánkórus
Esterházy Péter: A bűnös
Marno János: Hideghullám
Oravecz Imre: Távozó fa
Rakovszky Zsuzsa: Fortepan
Réz Pál: Bokáig pezsgőben
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak |
|
 „Isten olyan, mint a fény,
csak annyit látunk belőle, hogy világít.”
Oravecz Imre megindítóan személyes új kötetében a tél hideg fényével pásztázza végig létezése lehetőségeit és adottságait. Apró megfigyelések, végtelen következtetések az élet örök körforgásából. A természetből rajzolódik ki az ember, és az életből a halál. A Távozó fa a Magvetőnél megjelenő Oravecz Imre életműkiadás első kötete.
|
Oravecz Imre
 A Heves megyei Szajlán született 1943. február 15-én.
Általános iskolába szülőfalujában járt, Szentgotthárdon érettségizett. 1962 és 1967 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult magyar–német szakon, és ugyanott diplomát szerzett. Első versei az Alföldben jelentek meg 1962-ben – 1975-ig egyetlen más hazai országos terjesztésű orgánum sem közölte szövegeit. 1967-ben Budapestre költözött. 1968-ban versei megjelentek az újvidéki Hídban, Bori Imre kísérőtanulmányával. Első kötetét a Szépirodalmi Kiadó szerkesztői visszautasították, de verseit beválogatták a Költők egymás közt című antológiába, amelyben a fiatal költőt Weöres Sándor mutatta be. Első önálló kötete, a Héj négy évvel később, 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Nem sokkal később disszidált: először Párizsba, később Londonba ment, majd 1973-ban három hónapot az Egyesült Államokban, Iowa Cityben töltött az International Writing Program irodalmi ösztöndíjasaként. Még ebben az évben hazatért Magyarországra. Illyés Gyula lánya, Illyés Mária közbenjárására 1974-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetében volt tanársegéd. 1976-ban másodszor is disszidált: Chicagóban beiratkozott az Illinois-i Egyetemre, nyelvészetet és kulturális antropológiát tanult. Nemsokára újra hazatért. 1979-ben a Magvetőnél megjelent Egy földterület növénytakarójának változásacímű második kötete, a Móra Kiadónál pedig Máshogy mindenki más című gyermekverskötete.
1982 és 1984 között az Élet és Irodalom munkatársa volt, A hopik könyve című harmadik verseskötete 1983-ban jelent meg. 1985–86-ban vendégtanár volt a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i campusán: angol versírást tanított, a modern német líráról adott elő, fiával bejárta a délnyugati államokat. 1988-ban újra disszidálni akart: egyéves berlini DAAD-ösztöndíja után nem kívánt visszatérni Magyarországra, de a rendszerváltozás miatt harmadszor is hazatért. Megjelent 1972. szeptember című negyedik, nagy sikerű verseskötete. 1989-ben József Attila-díjat kapott, de azt nyílt levélben visszautasította. 1990-ben kormányfőtanácsosi minőségben a miniszterelnök tanácsadó testületének tagja lett. Tíz hónap múlva lemondott tisztségéről. 1991–92-ben főmunkatársa és rovatvezetője volt az Új Magyarország című napilapnak, de távozni kényszerült, ahogyan egy évvel később a Pesti Hírlaptól is. 1994-ben a Helikon Kiadónál A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása címmel megjelent egybegyűjtött verseinek kötete.
1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Piliscsabán, német irodalmat és amerikai őskultúrát tanít. Eddigi költői fő műve, Halászóember (Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987–1997) című verseskötete 1998-ban jelent meg a pécsi Jelenkor Kiadónál. 2003-ban Kossuth-díjat kapott. Az indoklás szerint költői életművével, a tárgyias költészet objektív világának átszellemítésével, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtésével érdemelte ki a kitüntetést. A régóta tervezett, az életmű alakulásának középpontjában álló faluregény első kötete, Ondrok gödre. Az álom anyaga, első könyv (Pécs, Jelenkor) 2007-ben jelent meg; folytatása, a Kaliforniai fürj 2012-ben. Legutóbbi könyve, aTávozó fa című verseskötet 2015-ben jelent meg a Magvető Kiadónál.
Regényfolyamának új összefoglaló címe A rög gyermekei. Az első kötet (Ondrok gödre) új, átdolgozott kiadása az idei Könyvhéten jelenik meg, ezt követi a Kaliforniai fürj, a regénysorozat harmadik darabja pedig az Ókontri lesz.
A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette.
Fontosabb díjak, elismerések
Pásztor Béla-díj (1970), Kassák-díj (1972), Alföld-díj (1981, 1997), Füst Milán-díj (1985), DAAD-ösztöndíj (1988), Örley-díj (1988), A Jövő Irodalmáért-jutalom (1988), József Attila-díj (1989 – nem vette át), Weöres Sándor-díj (1996), az Év Könyve-jutalom (1997), a Szépírók Társaságának díja (2001), MAOE Alkotói Nagydíj (2002), Kossuth-díj (2003) Artisjus-díj (2008), Príma-díj (2015) |
|
|
1564-ben Galileo Galilei olasz csillagász, a távcső első értő felhasználója(több könyvet írt, amiket a Galilei-per során az egyház betiltott)
1781-ben Gotthold Ephraim Lessing német drámaíró, kritikus, esztéta, dramaturg 
1912-ben Mikes György (George Mikes) magyar és angol író, újságíró, humorista (Legismertebb műve: "Anglia papucsban")
1943-ban Oravecz Imre Kossuth-díjas költő 
1947-ben Nádasdy Ádám Füst Milán- és Déry Tibor-díjas nyelvész, költő, műfordító 
1855-ben Teleki József történetíró, jogász, Erdély kormányzója, az Akadémiai Könyvtár alapítója (Legismertebb műve a 12 kötetes Hunyadiak kora Magyarországon című történetírás)