Hosszú
történetek, nagyregények, az olvasók kedvencei
A XIX. században jelentek meg
először, és a XX. században is nagy népszerűségnek örvendtek a nagyregények, a
mára klasszikussá váló nagy írók, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Bulgakov tollából.
A generációkon átívelő fejlődésregények a főhős szemüvegén keresztül taglalnak
egy egy társadalmi kérdést, jelentőségük és történeteik iránt az érdeklődés nem
csökkent mára sem. A nagyregények mai napig sokat jelentenek az olvasóknak
és bár sikerük nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyakran 5-600 oldalas
könyveken minden vásárló át is rágja magát, fontosságuk nem megkérdőjelezhető.
A múlt században megjelent művek mai napig elérhetőek a könyvesboltokban és a
kortárs íróink közül is sokan választják ezt a formát, hogy gondolataikat elénk
tárják. Tompa Andrea, a Könyvhétre megjelent Omerta című regény írója
nyilatkozta, hogy, bár tervei szerint mindig rövid könyvet akar írni, de a
történet annyira magával ragadja, hogy legutóbbi könyve esetében meg sem állt
628 oldalig. Természetesen azok a művek kivételek, ahol az alkotói szándék már
a kezdetektől a nagyregény volt. Magyarországon nagy hagyománya van a műfajnak,
kezdve Jókaitól, Mikszáthon keresztül elérkezve napjaink szerzőihez: Esterházyig,
Nádasig, Bartis Attiláig. Az olvasást szeretők érdeklődése nem meglepő. Hosszan
és még hosszabban belemerülni egy főhős életébe, akinek kalandjait,
személyiségének fejlődését napokig, hetekig, akár hónapokig olvashatjuk, soha
meg nem ismételhető olvasási élményt jelent.
Roberto
Bolaño: 2666
A
chilei írót utolsó műve emelte a prózairodalom legújabb kori kultfigurái közé.
A 2666 a szerző halála után egy évvel jelent meg, azonnal a figyelem
középpontjába repítve 51. életévében elhunyt íróját. A regény öt, egyenként is
terjedelmes részből áll, középpontjában egy enigmatikus német író alakjával,
akiben sokan Bolaño füstüveg mögé rejtett önarcképét látják. A szöveg öt részre
tördeléséhez állítólag azért ragaszkodott a szerző, mert régóta tartó
betegségéből nem látott kiutat, és így akarta biztosítani, hogy halála után
örökösei nagyobb összeget kapjanak a könyv jogdíjaiért. A regényt tavaly a
Könyvesblog az év legjobb könyvének választotta. Színpadon is bemutatták: a
chicagói Goodman Theater óriásprojektjének összes költségét Roy Cockrum
fedezte, aki színészből lett anglikán szerzetesként nyert 153 millió dollárt a
lottón, amiből egy művészeti alapítványt hozott létre, hogy hasonló kísérleti
projekteket finanszírozhasson. A produkció több mint 5 óra hosszú, ami az
alapjául szolgáló regény terjedelmének tükrében nem is meglepő.
Salman
Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc
éjszaka
Rushdie
2015-ös regénye méltó szerzőjének hírnevéhez, miszerint ha valaki az összes
regényét egyszerre akarja hazavinni a könyvesboltból, jobb, ha teherautóval
érkezik. Ha nem is oldalszámban, de látókörben mindenképp az egyik legvaskosabb
írása a Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka. A cím, mint maga a
könyv is, az „Ezeregy éjszaka” posztmodern átirata: nehézkesebb, prózaibb, de
árnyaltabb és pontosabb is, mint az eredeti. Akárcsak Seherezádé történeteiben,
Rushdie regényében is több száz szereplő és történetszál vetekszik az olvasó
figyelméért, amit pedig ezek a narratívák pókhálóként körbefognak, az a 2000-es
évek kezdete óta széthullani látszó világ, ahol tény és áltény, realitás és
fikció küzd egymással, akarja eluralni egymástól az általunk ismert valóságot.
A
javíthatatlanul bőszavú Rushdie egyik legrövidebb regénye egyébként az alig 250
oldalas Fúriadüh, ami szerencsétlenségére éppen 2001. szeptember 11-én
jelent meg, így érthető módon kevés figyelmet kapott.
Rakovszky
Zsuzsa: Célia
A
Libri irodalmi díj 2016-os nyertese ötödik regényével jelentkezett az idei
Margó Fesztiválon. A könyv központi témája a család, és a családban megélhető,
megélendő érzelmi tartalom elfojtottsága napjaink Budapestjén. Az elbeszélő,
Ádám, felnőttfejjel, de gyermeki lelkülettel szembesül vele, hogy van egy
huszonéves lánya, kettejük kapcsolata láttatja be velünk, olvasókkal, hogy a
rokoni kapcsolatokban gyűrűző érzelmi modellek nem genetikailag kódolt, sokkal
inkább tanult normák, amikhez Ádámnak már bőven az után kell idomulnia, hogy
túlesett élete legfogékonyabb időszakán. A címszereplőnek pedig, akit anyja
szabados felfogása miatt eddig semmi nem korlátozott, rá kell döbbennie, hogy a
korlátok nem csak gátak, hanem fogódzók is az életben.
A
regény legnagyobb erőssége a Rakovszky Zsuzsára jellemző lélektani pontosság,
illetve a prózai szövegben is fellelhető lírai minőség.
Donna
Tartt: Az Aranypinty
Az
Aranypinty a legjobb példa rá, hogy butaság a közhely, miszerint "a mai
rohanó világban" már senki nem olvas hosszú szövegeket, és az
újságcikkektől kezdve a hirdetésekig minden kulturális produktumnak a
tömörségre kell törekednie ahhoz, hogy akár csak néhány percre lekösse az
embereket. Ez a regény egy igaz magnum opus. Kiadása után szinte azonnal a
sikerlisták élére rúgott, és hónapokig le sem került az Olümposzról. A
történethez persze hozzátartozik, hogy Donna Tartt több mint 10 évig
várakoztatta olvasóit, Az Aranypinty előtt utoljára 2002-ben jelent meg könyve.
Kritikai fogadtatása vegyes volt, recenzensei világszerte bírálták néha talán
túlírt, terjengős és modoros nyelvezete miatt, ám éljenzői éppen aprólékos,
részletező, plasztikus leírásait, lírai hatását és mélyreható
karakterábrázolását emelték ki, mint a szöveg legerősebb pontjai. A könyv másik
erőssége a poszttraumás stressz egyedi és éleslátó vizsgálata. A főhős a regény
szinte teljes hossza alatt a gyerekkorában őt ért sokkhatás alól akar
feloldozást nyerni. Ennek a sajátos állapotnak az ilyen részletes bemutatása
szintén egyedülállóvá teszi a történetet.
Krasznahorkai
László: Báró Wenckheim hazatér
A
2015-ben Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett szerző, akinek legújabb
regénye felkerült a 2017-es Libri irodalmi díjak rövidlistájára is, sosem
fukarkodott a szavakkal. Krasznahorkai írói hangjának szerves része, mondhatni
védjegye a magyar nyelv szakítószilárdságát próbálgató, autópálya-hosszúságú
mondatok végeláthatatlan, megállíthatatlan árja. A regény színhelye a Sátántangóban
megismert senkiföldje, a magyar vidék megnevezetlen, de annak általános
allegóriájaként is értelmezhető helysége. A kisváros lakói a régóta külföldön
élő, családja vagyonát elkártyázó, tékozló fiú, báró Wenckheim hazatértét
várják. És ahogy a regényt indító Kafka-idézet is előrebocsátja, a várakozás
aktusa a történet központi eleme, és ahogy Krasznahorkai más műveiben is, a
magyar vidéken ülő nyomottságnak egyben oka és metaforája. A regény, akárcsak a
benne felrajzolt kultúrkör, nehezen adja magát. Ahhoz, hogy épségben jussunk a
végére, rá kell bíznunk magunkat a sodrásra, hagyni, hogy vezesse a
képzeletünket. Ha küzdünk ellene, elnyel minket a mellékszálak és összetett
mondatok kérlelhetetlen folyama.
Nádas
Péter: Világló részletek I-II.
A
Világló részletek nem regény. Sokkal több annál: a kortárs magyar irodalom
meghatározó alakjának barangolása a személyes és a nemzeti múltban, a 20.
századi Magyarország sorsfordulóinak budapesti helyszínein. Dokumentumok
százaival alátámasztott történetírás és személyes visszaemlékezések sodró
lendületű elegye a könyv, ami végleg leszámol az objektivitás, a kívül
helyezkedés lehetőségének illúziójával, nyelve mégis a szerzőtől megszokott
távolságtartó, tárgyilagos stílust veszi fel. Nádas szigorúan bánik
elbeszélőjével, visszafogja szabadságában, nem hagyja kalandozni, folyamatosan
ellenőrzi, de a személyes élmények revelációit nem tagadja el tőle, sem azt,
hogy a bensőséges emlékek elbeszélése közben sérülékennyé váljon. Amellett,
hogy bepillantást nyerünk Nádas Péter emlékeibe, amelyeket a családjáról őriz,
a nagyszülők, a szülők ablakain túl elénk tárulnak a múlt század törmeléke alól
azok a világló részletek, amelyek hazánk történelmét kontextusba helyezik, és
közelebb hozzák hozzánk, olvasókhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése