Kertész Imre: A néző
Feljegyzések 1991–2001
„…mindig vannak emberek, akik fél vállukat odatartják az összeomló világ alá”
1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl
volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris
demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső
emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott
előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező
Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet
dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével
kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el
első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi
horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és
szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel.
Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.
Részlet a könyvből
„Ahány beszélgetés, annyi depresszió; az egész országon súlyos ködfelhőként ül; senki sem hisz, tehát nincs hit, mindenki valami szörnyűségre számít, tehát mindenki valami szörnyűséget művel – ha mást nem, azt, hogy szörnyűségre számít. Valami szörnyűség fog (félek) történni.Pasolini Máté evangéliuma. Hogy, kérdezte a film közben A., ezek a „csodák” valamiféle fakír-teljesítmények voltak-e stb. Nem, feleltem, egyszerűen megtörténtek. Hogy a kenyér a menyegzőn… a bélpoklos stb.? Igen, feleltem, megtörténtek; a vízen járás is megtörtént. Miért kell hinni a fizika abszolútnak ismert (általunk abszolútnak ismert) törvényeiben? Ezek a történetek egészen biztosan megtörténtek. Az a Jézus, akiről Renan és a történelem beszél, talán nem létezett. De aki kenyeret és bort adott a kánai menyegzőn, az egészen biztosan.
A világot nem érteni, csupán mert érthetetlen: ez dilettancia. A világot azért nem értjük, mert nem ez a dolgunk a földön.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése