Soha többé egyedül

„A sérült embereknek titokzatos erejük van, képesek átalakítani a szívünket” – fogalmazott Kozma Imre atya

Megjelent a Máltai Könyvek sorozatban Jean Vanier munkatársa, Marie-Hélène Mathieu, Soha többé egyedül című könyve

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a keresőket minden esztendőben értékes olvasnivalóval ajándékozza meg. Az értelmi fogyatékos gyermekek és szüleik szorongására és magányára 1971-ben a franciaországi Lourdes-ban életre hívott Hit és Fény mozgalom 45. születésnapja alkalmából a Máltai Könyvek sorozatban Jean Vanier munkatársa, Marie-Hélène Mathieu Soha többé egyedül című könyvét vehetjük a kezünkbe, amely magyar nyelven most jelent meg. A Hit és Fény a világon mindenütt katolikus közösségeket hívott életre, így volt ez Magyarországon, Zugligetben is.  Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a hitoktatói munkája során tartott hittant értelmi fogyatékosoknak és szüleiknek. A könyv ajánlásában Kozma Imre atya (képünkön) így eleveníti fel azokat az időket:

„A hetvenes években és a nyolcvanas évek elején többen, püspökök, papok, civilek érkeztek Nyugat–Európából a Zugligeti Plébániára. Tőlük hallottam: A „zugligeti műhelyre” voltak kíváncsiak. Én semmiféle műhelyről nem tudtam, csak arról, hogy megengedően, de büntetésből kerültem oda, és egy elhatározással, ha már így adódott, megpróbálok egy olyan közösséget építeni, amely álmaimban, vágyaimban már létezett.

Feledhetetlen pillanat volt, amikor Jean Vanier (képünkön) meglátogatott bennünket, hogy elhívjon minket az öröm útjára, amely út a sérült emberekkel való találkozással indul. Akkor már megtettünk néhány lépést ezen az úton, a leggyengébbek iránti szeretetben.

Áldott emlékű, Dr. Molnár Ili néni, gyógypedagógus – hívő közösségünk tagja – nem szűnő noszogatása kellett ahhoz, hogy „kötélnek álljak”, és tartsak hittant értelmi fogyatékosoknak és szüleiknek. Felkészületlenségemre hivatkozva, szerettem volna kitérni. Meggyőzött, elhitette velem a gyógypedagógus, hogy nem módszerekre van szükség. Úgy tanítsam őket, mint a többi gyereket és szeressem őket. Ez elegendő. Alig telt el fél év, s ezektől a gyerekektől kaptam a legmeggyőzőbb választ hitoktatói munkámra. Nyitott tenyérrel fordultam feléjük s kérdésemre, mi van a tenyeremben, ez volt a válasz: Tele van szeretettel!

1982. február 2-án Gyümölcsoltó Boldogasszonykor már több, mint százötvenen ünnepeltünk. Eljött az idő, hogy avatott szakemberek kezébe tegyem le a „művet”. 1984-ben Jean Vanier a lengyelországi zarándoklat után kifejtette, hogy a mi utunk nem a Bárka, hanem a Hit és Fény. A politika jelenleg többet nem enged. Majd 1986-ban mi magyarok is felvételt nyertünk a nemzetközi Hit és Fény-be. A nemzeti felelős Bogyay Mária, a pap felelős Hagyó József atya lett.

Önök a Hit és Fény 45. születésnapján tartják kezükben e könyvet, amely beszámol arról, mit éltek át a fogyatékossággal érintett családok, miként fogadta a társadalom és az egyház ezt a kezdeményezést, s mi mindent kaptunk e kicsinyektől?

Ha kapcsolatba léptünk ezekkel az emberekkel, akkor az élet forrására találhatunk és emberibbé válhatunk. Úgy látszik, hogy a sérült embereknek titokzatos erejük van. Képesek átalakítani a szívünket. Ledöntik a szívünk körül kialakított védő falakat, hogy ne az első helyeket keressük, ne győzni akarjunk minden áron a versengés szellemében, hanem nyíljunk meg azok előtt, akik gyengébbek nálunk.

Ha befogadjuk őket, lassanként kivezetnek az egymással való versengés világából, hogy ne az után áhítozzunk, hogy nagy dolgokat tegyünk, hanem az egyszerű és örömteli élet felé vonzódjunk, ahol kis dolgokat teszünk nagy szeretettel.

A sérült emberek az emberiség kitűntetett tanúságtevői. Megtanítanak arra, mi is a szeretet, amely megment, hogy egy új világ hírnökei lehessünk.”

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ:

Jean Vanier, kanadai katolikus filozófus, teológus és humanitárius, alapítója a Bárka közösségnek, ahol több, mint öt évtizede egészségesek és betegek élnek együtt, segítik a fogyatékosokat mindennapjaikban. Jean Vanier így fogalmazott a francia Panorama című lapnak 85 születésnapja alkalmából 2013-ban adott interjújában: „A Bárkában az emberek megtanulnak gyengédnek lenni. Bátorságot merítenek ahhoz, hogy megérintsék a másik kezét, átkarolják a vállát. Meg vagyok győződve róla, hogy a gyengédség az evangelizáció egyik formája. Még ha első látásra nem is látszik különlegesen hatékonynak, hiszen egyszerre csak egy ember kezét tudjuk megfogni.”