2017. október 2., hétfő

Megjelent a Tények és Tanúk- és a García Márquez-sorozat két új kötete, valamint A napok iszkolása




Heltai Jenő: Négy fal között

Naplójegyzetek 1944–1945
Heltai Jenő: Négy fal közöttA Magvető Kiadó régi adósságot törleszt, amikor Heltai Jenő kéziratban maradt, mindmáig kiadatlan háborús naplóinak publikálására vállalkozik. Az örökösök döntése következtében a szöveg több mint hetven év után most láthat napvilágot, amikor a történetnek már valamennyi szereplője elhunyt. A szerző így írt a keletkezés körülményeiről: „A német bevonulás napján határoztam el, hogy napról napra pontosan följegyzem, mi történik körülöttem és velem. 1944. március 19-én fogtam bele a naplóírásba. Körülbelül egy esztendeig, 1945 márciusáig írtam ezt a naplót. Följegyzéseimet, alig tizenkét keserves hónap keserű gyümölcsét aktatáskámban mindenféle viharokon keresztül rendületlenül magammal cipeltem.” Heltai Jenő naplóját magyarázó jegyzetekkel, annotált névmutatóval ellátva tesszük közzé a szerző halálának hatvanadik évfordulóján.
Kötetbemutató a Radnóti Színházban október 4-én, 20:30-kor.
A könyvbemutató előtt, 19 órakor látható Bálint András 
Heltai naplója című estje a színházban.
Az előadásra jegyek a Radnóti Színház honlapján válthatók.


Vajda Mihály: Szög a zsákból

Önéletrajz és interjú
Vajda Mihály: Szög a zsákbólVajda Mihály filozófus, a Budapesti Iskola egykori tagja, Lukács György tanítványa emlékirataiban végigjárja gondolkodása alakulásának útját: szembenéz egykori hiteivel és kiábrándulásaival, kompromisszumaival és kísértéseivel, barátságaival és e barátságok széthullásával, s mindezt friss humorral, nagy adag öniróniával és mély bölcsességgel teszi. A holokauszttúlélő elhallgatásokkal és félelmekkel teli gyerekkora, ’56 és ’68 traumája, a Kádár-kor értelmiségének dilemmái, a menni vagy maradni állandóan a levegőben lógó kérdése, a rendszerváltás körüli évek reményei és kudarcai mind ott sorakoznak e gazdag életút leírásában. A kötetben olvasható az a nagyinterjú is, amelyet tanítványa és barátja, Kardos András készített Vajdával a Budapesti Iskola felbomlásától a rendszerváltásig tartó időszakról. Jegyzetek, annotált névmutató és gazdag képanyag teszi teljessé közelmúltunknak ezt az egyedülálló perspektívából megírt történetét.
Kötetbemutató a Margó Irodalmi Fesztiválon október 21-én, 17 órakor.

Gabriel García Márquez: Baljós óra

Fordította: Benczik Vilmos
Gabriel García Márquez: Baljós óraA rothadás bűze lengi be a fekvő falut, amely a kolumbiai polgárháború után néhány évvel látszólag békésen szunnyadozik. Ezt a baljós nyugalmat zavarják meg a rejtélyes falragaszok, amelyek reggelente megjelennek a házfalakon, s elindítják az események végzetes láncolatát. „Nem a falragaszok okoznak álmatlanságot az embereknek, hanem a falragaszoktól való félelem” – hangzik el az egyik szereplő szájából a kulcsmondat, s lassan arra is fény derül, mi táplálja a falubeliek rettegését: a rothadás bűze már-már emberi alakot ölt, amikor az elöljáró, a véres polgárháborúban győztes új hatalom helyi képviselője rászabadítja a terrort a falura. A kisregényt Benczik Vilmos fordításában olvashatjuk.
Megrendelés

Gabriel García Márquez: A pátriárka alkonya

Fordította: Dely István
Gabriel García Márquez: A pátriárka alkonya„Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint »egy tündöklő szombat«.” (Gabriel García Márquez)
García Márquez többször azt nyilatkozta, A pátriárka alkonya a legjobban sikerült könyve
. A regényben egy írástudatlan katonatiszt vetélytársaival leszámolva teljhatalomra tesz szert, majd minden erejével és praktikájával ragaszkodik a hatalomhoz, hogy végül az ő története is az enyészeté legyen. García Márquez regénye a diktátorok jellemrajzát és a diktatúrák természetrajzát érzéki módon, bravúrosan áradó hosszú mondatokkal jeleníti meg.
A könyvet Dely István fordításában olvashatjuk.
Megrendelés

A napok iszkolása 2018

Magvető könyvnotesz - Egy év Esterházy Péterrel
A napok iszkolása 2018Esterházy Péter mondatai 2018-ban is egy különleges könyvtárgyban kísérhetik útjukra az olvasókat. A Magvető Kiadó harmadik alkalommal jelenteti meg A napok iszkolását: a Farkas Anna tervezte könyvnoteszben Esterházy 2000 és 2016 között publikált publicisztikáiból válogatott részletek alkotnak sajátos egységet a szerző fotóival és könyveinek illusztrációival. Minden oldalon ott lüktet a szabadság mámora.
Megrendelés


Elhunyt Tarján Tamás író, újságíró az Új Könyvpiac egyik munkatársa

                                          

Életének 68. évében, szeptember 24-én, vasárnap éjjel elhunyt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg - közölte kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a honlapján.


Tarján Tamás 1949-ben született Budapesten. Huszonnégy évesen kezdett tanítani a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken és haláláig a tanszék oktatója maradt. Az irodalmat és a színházat életanyagaként szenvedélyesen szerette. Ez a szenvedély sugárzott belőle minden pillanatban, amikor a katedrán állt, vagy a szemináriumi teremben a hallgatókkal beszélgetett - írták a honlapon.
Irodalomtörténészként főleg a kortárs magyar irodalommal és drámával foglalkozott, és rendszeresen írt színházi és filmkritikákat is, melyek önálló kötetekben is megjelentek. 1986-ban József Attila-díjat kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Utolsó kötete A Nyugat égtájai - avagy: Vigasz az irodalomban? címmel 2016-ban jelent meg a Pont Kiadónál.
                                                         

1973-ban az ELTE BTK magyar–néprajz szakán szerzett diplomát, azóta a Kar Magyar Irodalomtörténeti Intézetének oktatója, docense volt. Különböző szerkesztői minőségekben több irodalmi lap munkatársaként dolgozott.
Díjai: József Attila-díjas (1986), Literatúra-díjas (1995), Komlós Aladár-díjas (1997).
Az irodalomtudomány kandidátusa (1991).
A Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak is gyakran dolgozott.

Szerkesztőségünk mély megrendüléssel vette tudomásul egyik kedvenc szerzőnk halálhírét. A gyászban osztozunk.

Bővebben a méltatásokról itt:   http://www.pontkiado.hu/bemutato.php?konyv=2&meltatas=3

2017. szeptember 14., csütörtök

TOP50-Szépirodalom, önsegítés és a gyerekkönyvek voltak az olvasók kedvencei augusztusban

                                                                Bookline

A Bookline augusztus havi sikerlistáján több mint 20 új könyv szerepel. Sokat meséltünk és gondolkoztunk a nyár utolsó hónapjában, és a szépirodalom is helyet követelt magának. A Top50 első helyén a hazai pszichológia nagyjainak könyve áll, a második helyen szereplő Szolgálólány meséjének sikere továbbra is töretlen, harmadik helyen pedig 2016 egyik legfontosabb magyar nyelvű megjelenésének kikiáltott 2666 végzett, Roberto Bolaño tollából.
                                                         Dr. Bagdy Emőke; Kádár Annamária; Buda László; Pál Ferenc: Fejben dől el? - Ami rajtunk múlik - és ami nem
Tartja első helyét nyár óta a Dr. Bagdy Emőke, Kádár Annamária, Buda László és Pál Ferenc nevével fémjelzett pszichológiai mű, a Fejben dől el. Sokszor halljuk magunk körül a kötet címében felvetett pszichológiai alapvetést, azonban egyáltalán nem biztos, hogy az állítást kritika nélkül el is kell fogadnunk. A lélektan legelismertebb hazai képviselőinek könyvéből nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mi dől el fejben és mi nem, hanem azt is, hogy miként hangolhatjuk rá az elménket egy pozitívabb, optimistább gondolkodásra.
                                                        Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje
Margaret Atwood lenyűgöző regénye, A Szolgálólány meséje orwelli ihletésű jövőjében a nők alávetetten és kisemmizetten élik mindennapjaikat. A regényt megjelenését követően Booker-díjra jelölték, 1987-ben elnyerte a rangos, sci-fiknek kijáró Arthur C. Clarke- díjat, idén pedig nagy sikerrel mutatták be a belőle készült sorozatot.
                                                         Roberto Bolaño: 2666
A 2666 című regény a 2016-os év egyik legfontosabb szépirodalmi megjelenése volt. A könyv az alig ötvenévesen elhunyt chilei szerző, Roberto Bolaño főműve. A terjedelmében sem elhanyagolható szöveget a kritika nemcsak a spanyol nyelvű irodalom utóbbi évtizedeinek legfontosabb regényeként tartja számon, hanem a posztmodern irodalom csúcsteljesítményeként is emlegetik.
Bárhogyan is legyen, egy valami egészen biztos: a 2666 esetében beigazolódott, hogy a közönség és a kritika véleménye egyáltalán nem áll egymástól távol.
                                                         Szabó Péter: Állj félre a saját utadból! - Hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!

Augusztusban több pszichológiai tematikájú, illetve önsegítő könyv is számot tartott az olvasók érdeklődésére. Szabó Péter Állj félre a saját utadból! című munkája folyamatosan a sikerlista szereplője - talán pont azért, mert hétköznapi életből vett gyakorlati útmutatásokkal látja el olvasóit, amelyekkel bárki könnyedén kihozhatja magából a maximumot, és boldog, teljes életet élhet.
                                                        Allan Pease, Barbara Pease: A válasz - A teljes élet titka   
Segítséget ad Allan és Barbara Pease A válasz című könyve, amely azt fejtegeti, hogy hiába vannak világmegváltó ötleteink, sokszor érezzük úgy, hogy még a megvalósítás első lépéséig sem jutunk el. A szerzőpáros segítséget kínál, hogy legyőzzük kételyeinket.
                                                         Jessica Joelle Alexander; Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra - Hogyan nevelnek a világ legboldogabb emberei talpraesett és életrevaló gyerekeket?
Az egyik legkimeríthetetlenebb téma a gyereknevelés kérdésköre, amire most a dánok ajánlanak megoldást. Dániát hosszú évek óta a világ legboldogabb országaként tartják számon. Jessica Joelle Alexander és Iben Dissing Sandahl Gyereknevelés dán módra című könyvében ennek egyik legfontosabb okaként az őszinte és hiteles szülői hozzáállást, az elfogadást és az ítélkezésmentességet nevezi meg. A könyv szerint ennek eredményeként a gyerekek kiegyensúlyozottak, érzelmileg rugalmasak lesznek.
                                                       Philip Zimbardo; Vivian McCann; Robert Johnson: Pszichológia mindenkinek 1. - Agyműködés - Öröklés - Észlelés - Fejlődés         
A pszichológia rocksztárja Philip Zimbardo, szerzőtársaival - Vivian McCann-nel és Robert Johnsonnal - a Pszichológia mindenkinek 1. címmel mutatja be az olvasóknak a pszichológiai alapvetéseket, a lélektan legalapvetőbb problémáit, egyszerre szórakoztató és közérthető formában.
                                                       Kádár Annamária: Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban
Kádár Annamária Mesepszichológia című műve pontos választ ad arra, hogy milyen szerepet töltenek be az életünkben a mesék, valamint arra, hogy milyen többletet ad életünk hátralevő részében a gyerekkorban hallott történet a sárkányról és a bátor királyfiról. Kádár Annamária pszichológus, a Szívűnk rajta program egyik zsűritagja szerint ezek a történetek az érzelmi intelligenciánk fejlődésének elengedhetetlen építőelemei.
Mesék, mesék, mesék. Mindig helyet követelnek maguknak a sikerlistán.
                                                        Tersánszky Józsi Jenő: Misi Mókus kalandjai
Legyen szól a klasszikusokról, mint Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusa, vagy Berg Judit Ruminije, nincs hónap gyerekkönyv nélkül. Sokat tud erről a sikerlisták állandó szereplője, a nagy mesélő Csukás István, aki a Nyár a szigeten című ifjúsági regényében hat fiatal kalandos történetét meséli el, akik felügyelet nélkül maradnak a vízparton. A 70-es években született történetből annak idején kalandfilm is készült Le a cipővel! címmel. Dániel András Kufli-univerzuma mindig tartogat újabb és újabb meglepetéseket.
                                                        Dániel András: Kuflik a láthatatlan réten
 A Kuflik a láthatatlan réten című mesében otthonuk, az elhagyatott rét tűnik el szőrén-szálán, Fityirc és társai dolgát pedig az sem könnyíti meg, hogy a láthatatlan réten maguk a titkok is láthatatlanok maradnak.
A legkeresettebb e-könyvek listáján újfent a szépirodalom tarolt,
                                                        Paula Hawkins: A víz mélyén
Margaret Atwood és Bolaño az első két helyen, harmadiknak pedig Paula Hawkins, az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerét prezentáló szerző legújabb könyvét találjuk, ami tavasszal jelent meg A víz mélyén címmel.
A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva fejlesztette ki a Bookline a Szívünk rajta programját három évvel ezelőtt, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A program 2017. augusztusától már a Libri könyvesboltokban is bemutatja a program által ajánlott gyerekkönyveket. Szerencsére sokan és sokat olvasunk gyerekeinknek, ezért is nagy segítség, hogy a Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást.
                                                       G.V. Szapgir; L.A. Levinova: Pipacska és Kockapaci kalandjai - Vidám matematika I. - Vidám matematika 1.
Augusztus hónap kiemelt könyve a Pipacska és Kockapaci kalandjai - Vidám matematika 1. rész. című könyv lett.
                                                                Bookline

Volt egyszer egy Ifipark...


                                                                     

Vass Norbert (szerk.)


Összhang és tonalitás
Jelen kötet a Budai Ifjúsági Park, valamint a Kádár-korszak könnyűzenéjének jobb megismerését szolgálja. A kiadványban helyet kapó öltözködés-, gasztronómia-, ifjúságpolitika-, valamint hangszertörténeti tanulmányok, az Ifipark karakterét, legfontosabb figuráit felvillantó dolgozatok, a gazdag képanyag, illetve az egykori "Ifiparkerek" és a Parkban fellépő zenészek szubjektív visszaemlékezései egy olyan korszakot tárnak elénk, amely folyamatosan változtatta szabályait, a szabálytalanságot azonban nemigen tűrte. Ebben a korszakban vigyázó szemek figyelték, hogy ízléstelen-e a tánctéri tviszt, a fellépéseket pedig a dalok között elhangzó kommentárok miatt rögzítették elsősorban. Ebben a korszakban ideológiai kérdésnek számított a farmernadrág és a frizura, névadója pedig rendszeres hajmosásra utasította renitens népét. Bízunk benne, hogy könyvünk hozzájárul ahhoz, hogy színesebb képünk alakuljon ki erről a korszakról, ami főleg fekete-fehér fotográfiákon őrződött meg számunkra.

100 szó Budapestről-Döntő


                                   
  100 szóban Budapest mindazokhoz szól, akik szívesen leírják saját külön bejáratú Budapest meséjüket maximum száz szóban – legyen szó akár vidám, szomorú, felemelő érzésekről, határtalan boldogságról vagy éppen végtelen szomorúságról.A szervező, Mindspace csapata két kikötést tesz a június 10-én útjára indított pályázattal kapcsolatban – az írások maximum 100 szóból állhatnak, és Budapesthez kell kapcsolódjanakA tavalyi magyar pályázatra rekordszámú, közel 1200 írás érkezett, melyek között számtalan kiemelkedő alkotást talált a zsűri.
Az akcióval a szervezők szeretnének minden Magyarországon élőt megszólítani, legyen az magyar vagy külföldi, éljen határon innen vagy túl.

                                    


2017. szeptember 3., vasárnap

Aurora Borealis – Északi fény

Szerzők: Pataki Éva - Mészáros Márta - 

Törőcsik Mari

Hogy mi is ez a könyv? Pillanatképek sora: két kivételes nő, egy színész és egy rendező – miközben forgat, játszik, rendez – az életéről beszélget, emlékeket idéz. Azt mondják, ők már többet nem filmeznek – de mi reméljük, hogy még igen.  Két művész a felvillanó északi fényben, túl a nyolcvanon: Törőcsik Mari és Mészáros Márta. A pályáról, a színház- és filmművészet múltjáról, jelenéről, halhatatlan emlékű pályatársakról, kalandokról csevegnek felszabadultan; aztán jóval szomorkásabban a súlyosabb és örök érvényű dolgokról: női sorsokról, háborúról, túlélésről.

Tehát mi is ez a könyv voltaképpen? Művészi hitvallás, tudástár, pletyka, rezignált életbölcsesség – s mindez a közös alkotás folyamatát, az Aurora Borealis születését kíséri. A filmét, amely a valóban megélt női sorsok és élettragédiák tablója – az utolsó szemtanúk vallomása a háborús idők borzalmairól, de leginkább mégis emberségről és szépségről. Ott ülnek a sziporkázó, ám egyre halványuló északi fényben, és csak mesélnek nekünk.



Előrendelhető itt.

Olvass bele a könyvbe itt.

A szerzőkről:
Mészáros Márta
Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. Sok nemzetközi díja között a legbecsesebb a Berlinálén 1975-ben elnyert Arany Medve, amit az Örökbefogadás című filmjével érdemelt ki, továbbá az 1984-ben Cannes-ban neki ítélt rangos elismerés, ahol a zsűri kiemelt különdíját kapta meg az első Napló-filmjéért.
Törőcsik Mari
Kétszeres Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Számtalan nemzetközi díja, elismerése sorából kiemelkedik a cannes-i filmfesztiválokon két ízben is kiérdemelt Arany Pálma-díj: 1976-ban a legjobb színészi alakításért a Déryné, hol van? című filmben; másodszor pedig életművéért kapta meg a legrangosabb európai filmes díjat.
Pataki Éva
Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, író, közkedvelt regényei az Athenaeum Kiadónál jelennek meg. Az Aurora Borealis filmforgatókönyvének egyik szerzője. A könyv krónikásaként erről a közös alkotásról, a színészi és rendezői munka titkairól, valamint hihetetlenül gazdag szakmai- és élettapasztalataikról kérdezgette Törőcsik Marit, a főszereplőt és Mészáros Mártát, a rendezőt a forgatás szüneteiben. 

MEGJELENT A DOWNTON ABBEY SZERZŐJÉNEK ÚJ KÖNYVE!


Julian Fellowes: Belgravia

Julian Fellowes: BelgraviaSophia Trenchard a komornája kíséretében céltudatosan halad Brüsszel utcáin; az apja irodájába tart, hogy elújságolja: sikerült meghívót szereznie a társaság egyik legfontosabb eseményére, Richmond hercegnéjének a báljára. Egy estélyre, amely a lány egész életét megváltoztatja majd. Az időpont 1815. június 15-e, egy nappal a waterlooi csata előtt.
Huszonöt évvel később a társadalmi ranglétrán egyre feljebb kapaszkodó Trenchard családnak és a brit arisztokrácia egyik legelőkelőbb dinasztiájának, a Brockenhurstöknek két hölgytagja kényszerű ismeretséget és szövetséget köt Belgravia, az új, divatos londoni negyed egyik szalonjában. Közös titok fűzi ugyanis össze őket, amelyet az egyikük végleg eltemetne, a másikuk viszont a legszívesebben napvilágra hozna. Ez azonban sokak életét megváltoztatná, és vannak, akik mindent megtennének azért, hogy a múlt titkait örökre homály fedje…


A szerzőről

Julian Fellowes: BelgraviaJulian Fellowes színész, író, rendező és producer, munkásságát többször is elismerték. Ő a megálmodója és a szerzője a hatalmas sikert aratott Downton Abbey című sorozatnak, amellyel három Emmy-díjat nyert; a Gosford Park forgatókönyvéért pedig Oscar-díjjal jutalmazták.

„A múlt birodalma – amint azt már oly sokan mondták – olyan, akár egy idegen ország, ahol mindent másként csinálnak az emberek. Ez talán igaz is – sőt, nyilvánvalóan igaz, ha az erkölcsökre és a szokásokra, a nők társadalmi szerepére, az arisztokrácia uralmára és a mindennapi élet milliónyi más alkotóelemére gondolunk. Akadnak azonban hasonlóságok is. A becsvágy, az irigység, a harag, a kapzsiság, a kedvesség, az önzetlenség és mindenekfelett a szeretet mindig is éppolyan erős ösztönző erőt jelentettek, mint manapság. Ez a történet olyan emberekről szól, akik két évszázaddal ezelőtt éltek, ám a vágyaik, a fájdalmaik és a szívükben dúló szenvedélyek szinte semmiben sem különböznek azoktól a drámáktól, amelyeket mi is eljátszunk a magunk módján, a magunk idejében…”